2017 áprilisi könyvajánló

Fenyvesi Kristóf: A befogadó kamera

 

Zsigmond Dezső (beszélgetőpartner: Petrovszki Zoltán) A műfajtörténeti interjúkötet – a teljesség igénye nélkül – a magyar dokumentumfilm-művészet tizennyolc meghatározó alkotójának portréját tárja az olvasó elé. Az egy-egy film köré rendeződő beszélgetések alkotói kommentárokként is olvashatók, de fokozatosan kibomlik bennük a filmesek életútja, látásmódja, művészi és gondolkodói felfogása is; számos esetben pedig életmű-beszélgetéseknek tekinthetők. A párbeszédes megszólalás olyan filmtörténeti, történelmi és egyben személyes élmények sokaságát hozza felszínre, amelyek tükrében a könyvben közreadott beszélgetések egyaránt számot tartanak a kutató és a magyar dokumentarizmus múltja és jelene iránt érdeklődő filmbarát figyelmére. A közölt interjúk egy része már korábban napvilágot látott a Magyar Napló folyóiratban és a Nemzeti Filmarchívum Filmkultúra című lapjában, azonban néhányuk most először jelenik meg. Közreadásuk egy olyan forrás értékű anyag megóvásának és terjesztésének feladatát látja el, ami egyszersmind a magyar dokumentumfilm értékeinek megőrzéséhez, érdemeinek társadalmi elismeréséhez és a műfaj továbbéléséhez is jótékonyan járul hozzá.

 


(A katalógushoz kattintson ide)


Dankóné R. Magdolna: Az ősz ízei

 

Ahogy ​az őszi természet is ezernyi színben pompázik, az ősszel termő gyümölcsök és zöldségek is szemgyönyörködtetőek. Az esős, borús időszak ellenére kit ne derítene jobb kedvre a sötétlila padlizsán és káposzta, a bíborszínű cékla, a vörös pritaminpaprika, a világoszöld és kék szőlő, a narancssárga sütőtök, a piros alma, a sötétzöld brokkoli, a sárga körte! 
Nemcsak látványukkal, zamatukkal hatnak ránk, hanem tápanyagaik, vitaminjaik és nyomelemeik gondoskodnak rólunk a napfénymentes időszakban, segítenek megelőzni, hogy az őszi, téli megbetegedések ledöntsenek bennünket a lábunkról. Használjuk ki, hogy mindig vannak a hazai piacokon olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyek tökéletesen alkalmasak immunrendszerünk erősítésére. Az alapanyagokban található vitaminok és ásványi anyagok remek segítséget nyújtanak abban, hogy szervezetünk készleteit feltölthessük a téli, ilyen szempontból ínségesebb időkre, felkészülhessünk a betegségek elleni védekezésre.

 


(A katalógushoz kattintson ide)


Fernando Olmeda: Gyenes - az optimizmus fotográfusa

 

A spanyol kultúra szerelmese, „az optimizmus fotográfusa”, Spanyolország társadalmi, politikai és kulturális életének fényképésze több mint ötven éven át. Gyenes – kameráival, objektívjeivel és képzelő­erejével felvértezve – kétségkívül a 20. század második felének egyik legjelentősebb művésze. Francótól I. János Károlyig, Alba hercegnőjétől Sara Montielig, Teresa Berganzától Plácido Domingóig, Sophia Lorentől Cary Grantig – hogy csak néhányat említsünk – senki nem kerülte el intelligens figyelmét. Magyar, aki Spanyolországban telepedett le, 20. századi élet és életmű. Juan Gyenes Reményi Madridban hunyt el 1995. május 18-án. Nagyon sokan meglepődtek a halálhírén, hogy egy ilyen életerős és mentálisan friss ember eltávozhatott. A spanyol királyi pár és Barcelona grófnője táviratban fejezték ki részvétüket. Másnap Gyenes a San Isidro temetőben kapott sírhelyet. Családjának kérése az volt, hogy sírján szimbólumként megjelenjen az egyetlen elem, amely minden fényképén látható: az aláírása. Juan Gyenes e kiváló és teljes életrajza Fernando Olmeda tollából alaposan és részletesen dokumentálja ezt az egyedülálló életet, tele eseményekkel, miközben a fényképészetnek nyújtott érdemei alapján a megérdemelt helyére emeli az egyetemes érvényű művészt.

 


(A katalógushoz kattintson ide)


Az értelem anyanyelvén - Magyar filozófusok a 20. és 21. században

 

A legutóbbi évszázad magyar filozófusainak munkásságára reflektáló kötet szándékoltan nem antikvárius szemléletű válogatás, hanem az aktuális (nem csak a magyar) filozófiai gondolkodásban helytálló gondolatokat felvető szerzőket állít egymás mellé. Olyan merítés, amelyből rálátás nyílik a kortárs filozófiát és kultúrát foglalkoztató problémák egyfajta keresztmetszetére. 
A válogatásban magyar filozófusok írásai szerepelnek magyar filozófusokról vagy a filozófiai értelmezéssel szembeni aktuális kihívásokról. Alapvető irányultságukat tekintve mindannyian a kérdezés, a meghatározás és a megalapozás szakszerűségének igényét vallják magukénak, s ezáltal a tág értelemben vett tudomány talaján állnak, vagy másképpen szólva, "az értelem anyanyelvén" szólalnak meg, az értelemkereső attitűdök sokféleségét hozzák közelebb olvasóikhoz.

 


(A katalógushoz kattintson ide)


Bánki György: A ​legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
 

Ez ​a könyv az érdeklődő nagyközönségnek szól, nem tankönyv és nem diagnosztikai vagy terápiás útmutató. Olyan igyekszik lenni, amilyet a szerző maga is szívesen elolvasna. A címe természetesen ironikus, viszont a témához illő.

A nárcizmus részben pszichológiai, részben a hétköznapokban használt fogalom és a pszichológián túlmutató kulturális jelenség. A pszichiátriában egy személyiségzavart jelöl, melynek határai eléggé elmosódottak. A nárcizmusunk mértéke is igen különböző lehet a való életben: a magányos, sebezhető, zárkózott, precíz, de érző szívű embertől a rideg, fennhéjázó, manipulatív bántalmazóig. A könyv fókuszában a narcisztikus személyiségzavar áll, ám a jelenség megértéséhez kitágítjuk az optikát, és így bemutatásra kerül az elkényeztetettségnek vélt elhanyagoltságtól a narcisztikus sérülékenységen át az antiszociális és a paranoid karakterig ívelő spektrum. A témához való közelítést filmek, színdarabok, regények, saját élmények és terápiás esetek részletei segítik.

 


(A katalógushoz kattintson ide)