Helyismereti gyűjtemény

A helyismereti gyűjtemény kialakítása – régi igényt kielégítve – gyakorlatilag a megyei könyvtár 1952-es létrehozásakor megkezdődött.

Gyűjtőkör:
Az anyag gyűjtésének földrajzi határait Zala megye mindenkori közigazgatási határai jelentik.
Figyelemmel kísérjük Muravidék és Muraköz 1920 előtti történetét, valamint az egykori tapolcai, sümegi és balatonfüredi járásokat is 1950-ig.
Gyűjtjük, kutatjuk és feltárjuk a zalai kötődésű (a megyében született, itt élő, életük egy szakaszát Zalában eltöltő) szerzők munkáit.

Dokumentumtípusok:
A helyismereti gyűjtemény állományában jelenleg mintegy 10 000 könyv, 60-féle újság, folyóirat, 300 mikrofilm (az 1945 előtt megjelent zalai sajtó mikrofilmen tanulmányozható) található.
2000 darabos képeslap-gyűjtemény, iskolai értesítők, térképek, kéziratok (főként Zalához köthető témájú szakdolgozatok), hangzó és képi dokumentumok (videó kazetták, CD-k, CD ROM-ok) állnak még a kutatók rendelkezésére.

Szolgáltatások:
Az anyag gyűjtésén és feltárásán kívül bibliográfiák összeállításával, irodalomkutatással, sajtófigyeléssel, kiadványok készítésével igyekszünk segíteni a hozzánk fordulók munkáját.
Részt veszünk iskolai versenyek, vetélkedők összeállításában, lebonyolításában. Munkakapcsolatban állunk a megye közgyűjteményeivel.
Kiállításokat rendezünk.

A helyismereti állomány teljes egészében kereshető a könyvtár számítógépes katalógusában, a tanulmánykötetek analitikus feltárását folyamatosan végezzük, a sajtófigyelés során felbukkanó, a helytörténet szempontjából fontos cikkek, tanulmányok bibliográfiai adatait szintén rögzítjük az elektronikus katalógusban.
Folyamatosan gondozzuk és bővítjük a könyvtár honlapjáról elérhető Zalai életrajzi kislexikont, Zalaegerszeg várostörténeti bibliográfiáját, Nádas Péter és Keresztury Dezső életrajzi bibliográfiáját.

Adatbázisaink itt érhetők el!

Elérhetőségünk:
Tel.: 92-311-341, 92-312-533
E-mail: helyism kukac dfmk pont hu

címkék: