A Zalai Gyermekkönyvtáros Műhely és a Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete 2010. május 12-én tartotta tavaszi továbbképzését könyvtárosok és magyar irodalmat tanító pedagógusok részére. Meghívott előadónk dr. Fűzfa Balázs, a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ docense volt. Előadásának címe: "Mentés másként" - avagy új utakon az olvasás?
Már az előadás címválasztása is jelezte, hogy rendhagyó, különleges nulla mondanivaló vár ránk. Mi, a "régi generáció" tagjai még fenntartásokkal fogadjuk az internet térhódítását a fiatalok, a diákok körében. Úgy érezzük, az értékes irodalom, a színvonalas kultúra került veszélybe a "számítógépes generáció" világában. Hogy jogos vagy nem a félelmünk? Ezt a lehetséges veszélyt próbálta enyhíteni az előadás, Fűzfa Balázs eszmefuttatása.
Szerinte nem kell nagyon megijedni és szörnyülködni a számítógépes világ térhódítása miatt; természetes dolog ez a mai, 21. századi emberi társadalomban. Az értékközpontú nevelés kell, hogy maradjon továbbra is az irányadó szempont. Az előadó szerint a régi módszertan, a könyv kultúrája megkérdőjeleződött. Régebben még a világértés eszköze egyedül a könyv, és általa a betűolvasás volt. Az értő olvasás bonyolult, nehéz dolog... Szinkronban kell lennie a szemnek, az agynak, a befogadás egyénenként is változhat.
Az a nagy kérdés, hogy mennyit tudunk átmenteni a magyar kultúrából az egyetemes kultúrába. Fűzfa Balázs hangsúlyozta azt a szempontot, miszerint az internet rohamos térhódítása következtében egyes nyelvek el fognak sorvadni! Hogyan lehet a betűkultúrát megőrizni? Valószínűnek látszik, hogy még tovább mélyül a kulturális szakadék a társadalom egyes rétegei és tagjai között. Ezzel párhuzamosan a digitális írástudatlanság is terjed.
Fűzfa Balázs álláspontja az, hogy a porosz típusú, alá-és fölérendeltség viszonyra alapuló oktatásunkat meg kellene reformálni; egyenrangú partnerként kellene az oktatóknak diákjaikat kezelni. Mondandójában kiemelte, hogy az erdélyi magyarság sokkal rugalmasabban viszonyul a dolgokhoz, mint mi, anyaország. Tagjaik segítő módon vesznek részt egy-egy probléma megoldásában. Vagy: Finnországban például érdekes módon nincsen számítógépes oktatás, tanár-diák ugyanis egyaránt ismeri és használja a netet.
Talán Magyarországon fölösleges dolgokba fektetünk energiát? Bizony, lehetséges... Az előadó kiemelte, hogy nyilvánvaló tényként lehet kezelni a helyesírás romlását. Óriási szakadék rejlik az sms-ek és az akadémiai helyesírás között.
Felhívta figyelmünket egy új kiadványra, amely olvasással kapcsolatos tanulmányokat közöl. Szávai Ilona könyvéről van szó, amely "Az olvasás védelmében" címet kapta, s a Pont Kiadó gondozásában jelent meg.
Kitekintve a nagyvilágba, megfigyelhető az internet rohamos terjedése. Kutatások szerint egyes országokban több e-book-ot adtak el, mint hagyományos könyvet. Az üzleti világban, a tőke befektetése terén a pénzpiac mozgása figyelhető meg. Jelentősen megugrott a tőkebefektetés aránya az elektronikai piacba.
Fűzfa Balázs ezután Kányádi Sándor neves erdélyi költőnk idézetét vetítette ki a vászonra, amely így hangzik: "Az internet jelentősége a kereszténység felvételéhez mérhető". Ismerve Kányádi költészetét, ugye, milyen furcsa és meglepő, hogy éppen ő mondta ezt a mondatot? Az előadó véleménye is összecseng ezzel a kijelentéssel, hiszen szerinte is a számítógép segítségével kellene a fiatalokat visszacsalogatni a kultúra, az olvasás felé.
Az előadás következő részében gyakorlati példát láthattunk, hogy milyen meghökkentő módon lehet bizonyos hagyományos dolgokat a számítógépes technika révén "felülírni". Az ismert "Magyar népmesék" sorozat egyik jól ismert darabját, "A kőleves"-t láthattuk merőben más megközelítésben. A "remix" címe a következő volt: "Babi néni strandra megy". Hát, mit mondjak? A furcsa, argó kifejezésekkel erősen megtűzdelt nyelvezet a hallgatóság többségének nem igazán váltotta ki a tetszését. Persze nevetni, kacagni lehet ezen a mesefeldolgozáson, de véleményem szerint nem éppen ez a módja annak, hogy a diákokat ismét a mesék birodalmába kalauzolják.
Fűzfa Balázs közben körbeadta az általa írt irodalom tankönyvét, hogy lapozzunk bele bátran, s vegyük szemügyre, hogy új szemlélettel is lehet irodalmat tanítani. Láthattuk, hogy könyvében a kép és szöveg egymással harmonikus viszonyban áll. Sok utalás rejlik az egyes oldalakon, nemcsak színtiszta irodalom, de kitekintést ad más művészeti ágakba is. Nincs hozzá külön szöveggyűjtemény, tankönyvében minden lényeges szöveg benne van.
Az előadás záró részében Arany János Szondi két apródja című versével foglalkoztunk kicsit részletesebben. Azon kívül, hogy a ballada a hazaszeret, a hűség diadalát jelképezi, bizonyos érdekes stilisztikai, szerkezeti sajátosságokat is rejt magában. Arany Jánosnak e műve is példa rá, hogy a költészet lényege a megkülönböztetés, a szabadság megértése...
Az előadás lényegét talán egy Ady-verssor átirata fejezi ki legjobban: "Google és Magoogle fia vagyok én".
Összességében elmondhatjuk, hogy Fűzfa Balázs előadása merőben újat mondott az irodalom, az olvasás jövőjét illetően. Bár némely állítását vitathatjuk, de lehetséges, hogy tényleg csak ez az út járható... Azért talán mégiscsak olvasni fognak hagyományos könyveket is fiataljaink!

Szakmai továbbképzésünk befejező részében Matusné Gáll Éva, az Apáczai ÁMK könyvtárosa tartott rövid értékelést a "Mese útja - Boszorkány hava" Zala megyei rendezvénysorozatról. Hogy jól, remekül sikerült a "Százarcú boszorka" elnevezéssel futó program minden eseménye, arról országos visszajelzést is kaptunk. Budapesten az értékelő konferencián külön kiemelték Zala és Somogy megye "boszorkányos" rendezvényeit, illetve az alapos, mindenre kiterjedő honlapunkat. Matusné Gáll Éva megköszönte minden egyes résztvevő lelkiismeretes, ötletekben gazdag munkáját. Kedves meglepetésként mindegyik közreműködő könyvtár egy emléklapot kapott, mely emlékeztet bennünket a közösen végzett munkára, s a boszorkányos rendezvénysorozatra. Remélhetően mindenki saját hasznára, az olvasás megszerettetésére kapott jobbnál jobb ötleteket a "Mese útja" programsorozat végén!

Fejesné Szabó Piroska
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

Budavári Klára: Horror a gyermekirodalomban

A téma megközelítését a mese jelentőségével, és a gyermeki lélekre gyakorolt hatásával kezdem. Mindannyian hősök vagyunk a saját élettörténetünkben, ugyanúgy találkozunk a hétfejű sárkánnyal, akivel meg kell küzdenünk, át kell kelnünk az Üveghegyen, megtapasztalnunk az égigérő fa poklát, és mennyországát, miközben éljük földi életünk. Mindezek a saját félelmeink, gátjaink, élethelyzeteink, melyekre megoldást keresünk. A gyermek számára elsődlegesen a mesék szimbolikus nyelvén megfogalmazott üzenet járul hozzá a feloldáshoz, a feszültségek levezetéséhez, a problémák rendbetételéhez. A gyerekek hihetetlen ráérzéssel tudják kiválasztani azt a mesét, amelyek pontosan azt az élethelyzetüket képezi le, ami épp foglalkoztatja őket, amire választ várnak, vagy amiből erőt merítenek. Ahogyan azonosulni tudnak a mesehőssel, ezen keresztül a saját feszültségeiket is oldják. Nem utolsósorban pedig nagyon fontos a mesélés ideje, amikor mesélő és mesehallgató csak egymásra figyel. Egyfajta teremtett világ ez az együtt töltött idő, amiben van mód megbeszélni a nehezen értelmezhető dolgokat, vagy azt is, ami megrémítheti a gyermeket.

Itt térnék rá a horrorra a mesékben.

Benedek Elek: A griffmadár című meséjében olvasható a következő: Amikor Messzelátó, Messzehalló, és Hegynél nehezebb kérdezi gazdájától, hogy mit csináljanak az ördöggel. "Szól a királyfi: egy kicsit labdázzatok vele, aztán harapjatok belőle. No, hát labdáztak vele, hajigálták egymásnak az ördögöt, hogy ropogott a csontja belé. Mikor aztán jól meglabdáztatták, Messzelátó harapott egyet belőle, Messzehalló is, ami megmaradt Hegynél nehezebb hamar bekapta." Erre azt mondhatjuk, hogy ez igen brutális. De a gyerek, amikor ezt elképzeli, önmagával tapintatos, csak annyit használ fel ebből a maga számára, amennyire szüksége van. És máris továbblép rajta. Vagy odabújik anyuhoz, és rendben van. Mindezt, ha mesefilmben látja, mert épp odaültették elé, hogy addig se legyen láb alatt, már egész más a helyzet.

Ulrike Lehmkuhl német pszichológus úgy fogalmaz, hogy a gyereknek van egy szörnyszükséglete. De erről a szörnyről nem lehet pontosan tudni, hogy ez ő maga, illetve a benne levő agresszív ösztönök, amelyeknek a kirobbanásától fél - és amit a mese segít földolgozni - vagy pedig ez a szörny kívülről néz rá, tehát egy külső erő, ami őt fenyegeti. A sárkány, a kísértet, a félelmetes mesei szimbólumok valójában a félelemérzés levezetésének különféle módozatai.
A jó mesékben valódi tudás van. Szoktak mai szülők riadozni, ha igazi népmese kerül a felolvasandók közé, azok ugyanis tele vannak rémségekkel. Az igazi mesék - a magyar népmesék többsége, vagy a Grimm-mesék például - a horrort nem oldják fel akkor sem, ha netalán a legkisebbik fiú sok gyötrelem után diadalmaskodik. Nagy hiba a meséket megszelídíteni. Óvónő ismerősömmel beszélgettem erről, és azt mondta, hogy az óvodák tantervéből szigorúan ki van tiltva, hogy pl. Grimm meséket dolgozzanak fel. Akkor most dugjuk a homokba a fejünket? Rakjuk a gyerekeket egy üvegbúra alá, válasszuk a kényelmesebb megoldást? Amiről nem beszélünk, az nincs? És, ha egyszer az üvegbúra elpattan, vagy kikerül alóla a gyerek, akkor vállaljuk azt a kockázatot, hogy nagyon nagy bajt csináltunk? Ne rejtsük el előlük ezt a világot, hanem kézenfogva vívjunk meg a mesék sárkányával.
Egy nagy ugrással térjünk át a kamaszokra.
A moly.hu - mit olvasol éppen? honlap egyik bejegyzése ezt szépen kifejezi. A blogolót Girlhunak hívják. "Legtöbb gyerek nem sokáig hisz a tündérmesékben. Ahogy elérik a hat-hét éves kort, a sarokba vágják Hamupipőkét és a cipő fetisizmusát, a Három kismalacot és a deviáns építészeti megoldásaikat, Piroskát meg az állatkínzó vadászokat - elfelejtik őket, aztán továbblépnek. És lehet, hogy ennek így kell lennie. Ahhoz, hogy túlélj a mai világban, el kell felejtened a meséket, a hiú ábrándokat. Az egyetlen baj az, hogy ezek nem mindig hiú ábrándok. A mesék néhány eleme talán túlságosan is valóságos, túlzottan is igazi. Lehet, hogy nincs Piroska, de az biztos, hogy van Nagy Gonosz Farkas. Nincs Hófehérke, de Gonosz Mostohából van elég. Nincsenek nevetségesen szőke kistestvérek, de gyerekeket zabáló boszorkány... az igen. Ó, igen."
Ez a blogbejegyzés jól mutatja azt, hogy hiába múlt el a mesehősök kora, de maradtak még bőven nyugtalanító dolgok. Ez a kor szintén ugyanolyan meghatározó, mint a meséket hallgató gyermek korszaka. Útkeresés, a kinti és benti világ kuszasága, megmagyarázhatatlan belső feszültségek. Ebben a helyzetben is nagy segítség egy jó könyv. A jó könyv róluk szól, értük szól, nekik írták, az ő kérdéseiket válaszolja meg. Egyensúlyt teremt az olvasó ismerős, hétköznapi és ismeretlen, vágyott világa között, méghozzá úgy, hogy az egyensúly egyben rendet is tesz benne. A klasszikusnak számító történetek mindig is a valóság és a képzelet határán mozogtak.
Erre az egyik legjobb példa Rowling Potter könyvei. Pont tíz éve jelent a "Harry Potter és a bölcsek köve". Hatásáról, az olvasásra visszaszoktatásról, módszereiről már tucatnyi könyv, cikk jelent meg. Nem is tisztem ezt részletezni. Tíz év után a mai napig is üres a polc a könyvtárban, ahol ezeket a könyveket tartjuk. Szinte felnőtt egy új generáció, aki újból elkezdte olvasni. A könyv fő mondanivalója, hogy a szuperhősök világában egy szemüveges, ún. hátrányos helyzetű fiú is lehet sikeres, és ehhez nem kell különleges képesség. Ehhez olyan elavult fogalmak életre keltése szükséges, mint barátság, szolidaritás, őszinteség és a gonosz elleni ádáz küzdelem. Rowlingnak sikerült egy, a mi világunkkal párhuzamosan létező, ám mégis teljesen önálló világot létrehoznia. Itt lehetnek szörnyek, a fekete mágia képviselői, történhetnek brutális események. Választani lehet, hogy épp melyik helyen járunk.
Eme kitérő után, mely nagyon fontos volt számomra, térjünk be a gyermekkönyvtár valóságába.
Először két sorozatról beszélnék, amit sokáig nem engedtünk be a gyerekkönyvtárunkba. A Libabőr sorozatról, és a Darren Shan könyvekről van szó. Természetesen ez fiatal olvasóinkat nem fogta vissza, és kikölcsönözték a felnőttkönyvtárból. Ezek után mégis bekerült a kamasz sarok könyvei közé. Úgy gondoltuk, hogyha így szem előtt vannak, jobban tudjuk figyelni azt, hogy ki kölcsönzi ki. Ha nagyon nem értünk egyet a választással, beszélünk velük, próbáljuk kideríteni, hogy miért is szeretné elolvasni, ki ajánlotta. Legtöbbször az osztálytársi, baráti ajánlás hatására szeretnék kikölcsönözni. Mert, ha ők olvasták, és tetszett, akkor el kell olvasni. Ez a hatás természetes ebben a korban. Nem szeretnének kilógni a sorból. Ez egyben veszélyes is. Emlékszem egy ötödikes olvasónkra, akit kiközösítettek az osztályából, mert nem volt otthon Tv-jük, és a sorozatokról nem lehetett vele beszélgetni.
A kamaszok egyértelműen keresik azt a könyvet, ami egyben életvezetési tanácsokat is ad nekik. 13 éves olvasómmal beszélgetve, azt említette nagy örömmel, hogy egy szuper könyvet olvasott nemrég. Igaz, most nem tudja megmondani, hogy mi a címe, mert úgy kapta kölcsön, és egy este végeznie kellett vele, de legközelebb megmondja. Még nagyobb lelkesedéssel mondta, hogy képzeljem el, a főszereplő lány ugyanannyi idős, mint ő, még a haja is úgy van vágva, és hasonló problémái vannak. Odahajolt hozzám, és cinkosan megkérdezte: lehet, hogy rólam írták a könyvet? Nos ezek a nagy találatok, amikor ilyen hatást tud elérni egy könyv. Vannak olyan olvasóink is, akik naplót, könyvet írnak. Ez is egy jó módszer, mert kiírják magukból a problémákat, vagy a kitalált szereplőkön keresztül oldják fel feszültségüket. Beszélgettem olyan lánnyal is, aki vámpíros könyveket ír, és tudom azt is, hogy sajnos a családi élete romokban.
Gyermekkönyvtáros körökben mindenesetre abban megegyeztünk, hogy itt is nagy a szülői felelősség, nemcsak a meséknél. Ha jó a kapcsolat, akkor tudnak beszélni az olvasmányélményekről, a szülőt az is érdekli, hogy mit olvas a gyereke, az esetleges megakadásokat feloldják. Sajnos ebben a felgyorsult világban egyre kevesebb idő jut rájuk, és a szülők testileg-lelkileg leterheltebbek. A kamaszokra is rázuhan a mai világ erőszakossága, agresszivitása, ez még tetézi az amúgy is kavargó lelkivilágukat. Szinte természetes, hogy a horrorisztikus, vámpíros könyvek kerülnek érdeklődésük középpontjába.
A következő rendhagyó könyvajánlásomban fogadják szubjektív véleményem. Természetesen azokat emeltem ki, amelyek iránt nagy az érdeklődés.
Libabőr sorozat: 2000-ben indult, számtalan kötete van azóta. A sorozat címéből ítélve, itt az olvasása közben a libabőrnek kéne végigfutni az ember hátán. Számomra igen lagymatag, pillanatok alatt felejthető, és inkább nevetésre ingerlő, mintha paródiája lenne önmagának.
Darren Shan: Vámpírkönyvek és Démonvilág sorozat
Rowling meghagyta a lehetőséget arra, hogy mindenki maga dönthessen, akar-e egy csodás világ részese lenni, vagy sem. Darren Shan azonban úgy gondolta, hogy olvasóit egy borzalmas, minden elemében hátborzongató horrortörténetbe löki, nincs más választás. Semmi nem oldja a rémségeket. Amikor a "Rémségek cirkusza" című első részben Madam Octa, a cirkuszból ellopott pók megöli Darren barátját, akkor mondtam, hogy nem...ezt nem tudom tovább olvasni..
Újabb internetes forrásra hivatkozom: az ekultúra.hu- olvasnivaló honlapon szerepel Galgóczi Tamás könyvajánlása: "A könyvvel kapcsolatban megszívlelendőnek tartom a cirkusz szórólapján olvasható figyelmeztetést: "Nyúlszívűek ne jöjjenek!". Bár egy ijesztő Grimm mese (vagy tévéhíradó) után ez a történet annyira már nem számít borzasztónak, azért a zsengébb érdeklődők kérdezzék meg szüleiket, könyvtárosukat." Ez utóbbi megjegyzésnek kifejezetten örültem? kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét...

Buffy, a vámpírok réme
Buffynak különleges feladata van: meg kell tisztítania a világot a démonoktól. Buffy a Vadász. Az egyetlen lány a világon, aki képes arra, hogy legyőzze a sötétség teremtményeit és így tovább és így tovább..a kellékek megvannak, zombik, és vámpírok járják a várost, akik vért szopnak és agyakat szívnak ki de mindezt olyan unalmasan, hogy bennem csak ásítást, és néhol nevetést váltott ki, hogy ennyire már azért nem lehet blőd és persze Buffy segítője az iskola könyvtárosa, és az akciók megtervezésének a helyszíne a könyvtár lassan bevonulunk a világirodalomba.

Rob Thurman: Éjvilág
A mesevilág egy fiatalnak értelemszerűen félelmetesebb kell hogy legyen, mint egy gyermeknek, hiszen túl sokat látott már a világból, és nem hisz a rózsaszín álmokban.
Rob Thurman New Yorkja félelmetes és sötét. Egy kobold a Central Parkban, egy faun egy kocsikereskedésben. Vámpírok, akik megpróbálnak beilleszkedni, orvosságot és vasat fogyasztanak, trollok a híd tövében... vagy kislányok, akiknek különleges képességeik vannak. Főhősei Caliban és bátyja Nico élete folyamatos menekülés. Az alvilági teremtmények ugyanis Calibant akarják, figyelik, követik, s terveznek vele valamit, mivelhogy Caliban nem ember. Az anyja szörnnyel hált, s ennek a gyümölcse lett a fiú. Az első kevert vérű lény.
Ezektől az összetevőktől akár lehetne egy átlag könyv is. Mitől jó mégis? Humora van! Néhol csípős, néhol csibészes, néhol cinikus, és ez sokat segít a pattanásig feszült idegek lenyugtatásában. Legfőbb erénye mégis a testvérek összetartozása, végtelen szeretete, és harca egymásért. Egyszerűen letehetetlen! És mint a mesékben, a végére mégis jóra fordulnak a dolgok. Azzal az írói zárszóval, amit belénk ültet, hogy szörnyek igenis vannak, és nem menekülhetünk előlük, mert ott rejtőznek bennünk. Ezt el kell fogadnunk, de le lehet győzni őket, ha tudunk a létezésükről.

Margaret Mahy: Átváltozás
Ez a könyv Andersen díjat kapott. Főszereplője egy 14 éves lány, Laura. 3 éves kisöccsét megszállja egy gonosz szellem, ami fokozatosan elszívja a kisfiú életerejét. Ahhoz, hogy megmentse őt, át kell változnia, és boszorkánnyá kell válnia. Hihetetlen dilemma, hogy meg tudja-e tenni ezt. Magát a történetet nem mondom végig, olvassák el! Nem is tudom, hogy mikor került utoljára a kezembe egy ilyen viszonylag egyszerű nyelvezetű, mégis szinte már-már költői szépségű leírásokkal és képekkel tarkított ifjúsági regény, amiben a hétköznapi dolgok és emberi kapcsolatok fűszereződnek a misztikummal. Mindezek szinte grammra kimérve egy patikamérlegen, mindenből a megfelelő mennyiség, és egybegyúrva egy fenséges illatú, csábító kinézetű sütemény kerül az ember asztalára. Részlet: "Kinn, a városban a közlekedési lámpák váltogatták a fényüket, váltakozva engedtek és tiltottak. Autók bizonytalankodtak és lódultak neki, izgatottan pöfögtek keresztül a gardendale-i útvesztőn, a labirintuson, amelyben az ember éppen olyan könnyen megtalálhatja egy tűzmadár tollát, egy üvegcipőt vagy a Minótaurusz lábnyomát, mint egy tündérmesében vagy Tükörország végtelen elágazású útjain. Kate és Chris csak táncolt, a krumpli lassan odaégett, Sorry a sötétben óvatosan a szárítóra akasztotta a fotókat, a macskája nézte, és minden ok nélkül dorombolni kezdett, Laura álmodozott, Jacko pedig mások életén csodálkozva és mulatva elaludt a nővére ölében. Békés szuszogása meg-meglebbentette a rongybabájából kilógó cérnaszálat."
Néha az egyszerű dolgok, melyek nyugalmat árasztanak, milyen boldoggá tudják tenni az embert. Ha az utolsó bekezdés így tudja oldani a könyvön belüli szörnyűségeket, az igazán nagyszerű. Az otthon melege - vagy egy hely, ahol jó lenni - amire mindannyian vágyunk, és még felnőttként is hiszünk benne, hogy minden rémsége mellett az élet mégis kerek egész.

Neil Gaiman: Coraline
A jobb sokszor rosszabb. Ez lehet a jelmondata ennek a könyvnek.
A 12 éves Coraline családjával vidékre költözik, nem érzi igazán jól magát az új környezetben. Mindkét szülő otthon dolgozik, egész nap a számítógépe előtt ül, de vele nincs egyiknek se ideje foglalkozni. Mikor kérdezi anyját, hogy mit csináljon, a válasz a következő: "Olvass! Videózzál! Játsszál a játékaiddal! Menj és szekírozd Spink kisasszonyt, vagy azt a rigolyás vénembert odafenn... Nekem mindegy, hogy mit csinálsz, csak ne csinálj rumlit." Ismerős ez valahonnan, hallottunk már ilyet? ?
A ház felfedező útján rátalál egy titkos ajtóra, ami egy pontosan olyan házba vezeti őt, amilyen az övék, csak annál sokkal tökéletesebb. Nincsenek repedező falak, és sült csirkétől az epertortáig minden van vacsorára. Az új világban egy dolog a furcsa: mindenkinek gombszeme van. A kislány gyakran átjár a titkos ajtón, de ez a szebb világ egyszer csak lidércnyomássá változik. Itt is van apja, anyja, csak nekik is gombszemük van. A kezdeti mézesmázos viselkedésük egy idő után átcsap gonoszságba. Ebben a lakásban más gyerekek is csapdába estek, és egyedül Coraline tudja őket megszabadítani.
A mai világnak egy döbbenetes tükör ez a könyv. A végletekig elfoglalt szülők, akik nem törődnek a gyermekkel. Egy álomvilág, amit kezdetben kialakíthat egy gyerek, de később az csak rosszra fordul. Elveszíti a talajt, a valóságot, és nem tud menekülni. De ezek a szülők sajnos nem olvasnak ilyen könyveket!

Böszörményi Gyula: 9..8..7
A könyv helyszíne Budapest, Böszörményi Gyula nem is keres más helyszínt a történéseknek. Egy elképzelt világ, ahol mindenkinek kötelező hordoznia egy démont, amikor betölti a 16 életévét. A főszereplő lány Lilith ezt nem akarja, és csatlakozik a ködgruftik közé, mert ők démontalanok. (?) Ilyen ködgruftikat mi is láthatunk magunk körül nap, mint nap. Fiatalok, akik fekete ruhában, bakancsban, fekete szemhéjjal, biztosítótűkkel és egyéb rémisztő kellékekkel járnak köztünk. A történet lenyűgöző gondolatmenetű, váratlan fordulatokkal, feszültséggel teli, bővelkedve horrorisztikus elemekkel. A könyv végén kiderül, hogy mindez Lilith fantáziájában játszódik le, mert egy pszichiátriai intézetben van. Vagy mégsem?
Böszörményi Gyula így nyilatkozik könyvéről: "Minél több ember él a földön, minél zsúfoltabban szorongunk, minél inkább tönkretesszük a környezetünket, a bolygónkat, és a saját lelkünket, a világ annál komorabb lesz. A jégsapkák nem önmagukat olvasztják el, a bálnák nem egymást mészárolják le - mindezt mi tesszük! A fiatalok életét se ők maguk teszik komorrá, sokszor elviselhetetlenné: a világot mi, felnőttek alakítottuk azzá a lelketlen taposómalommá, ipari és mediális húsdarálóvá, ahol sok srác másként már nem tud reagálni, mint úgy, hogy gyászba öltözik, feketére festi a szemét, körmét, és megpróbál elkülönülni tőlünk, "normális felnőttektől". Álszentek és szemforgatók vagyunk, mikor az ilyen gyerekeket "betegnek", "abnormálisnak" nevezzük, az utcán kigúnyoljuk, csak mert ők a külsejükkel jelzik: rosszul tesszük a dolgunk, mert az anyagi javak és idióta eszmék oltárán feláldozzuk az egyszerű emberséget, szeretetet és egymásra figyelést. Én ezt a könyvsorozatot azoknak a srácoknak írom, akik nem hajlandóak trendi izomagyak és plázacicák lenni, csak azért, mert a társadalom azokat elfogadja, de a gondolkodni képes fiatalokat megveti, mert idegesítő, ahogy felhívják a figyelmet a felnőttek idiótizmusára."

Ezzel a mementóval zárom előadásom. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját szörnyeivel, démonjaival, hogy ezt milyen módon teszi, az már az ő döntése. Nekünk felnőtteknek pedig hatalmas a felelősségünk, hogy hogyan és mikor tudunk a gyermekek, fiatalok mellé állni ebben a küzdelemben

Integrációs művészeti foglakozások speciális nevelési igényû gyerekeknek
a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban

Gyermekkönyvtárunk évek óta rendszeresen foglalkozik értelmileg sérült, speciális tantervû általános iskolába járó gyermekekkel, akik a zalaegerszegi Béke Ligeti Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulói. A 2004/2005. és a 2005/2006. tanévben a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány „A fogyatékos gyermekek társadalmi integrációját segítõ mûvészeti foglalkozások támogatása” pályázata segítségével lehetõségünk nyílt arra, hogy mûvészeti tartalmú programok élményét nyújtsuk a segítségre szoruló gyerekeknek.

A foglalkozássorozatot az osztályokat kísérõ pedagógusokkal egyeztetve 2004. decemberétõl 2006. májusáig, azaz két tanéven át – havonta egy alkalommal, négyhetente periodikusan ismétlõdve – rendeztük meg a speciális tantervû iskola 2-3-4-5. osztályos tanulóinak (ez összesen tanévenként 4 x 5 = 20 foglalkozást jelentett).
Az integráció megvalósításához minden alkalommal a hasonló korcsoportból 10-15 fõs kiscsoportot hívtunk a gyermekkönyvtár ellátókörzetébe tartozó normál tantervû iskolából (Belvárosi Általános Iskola Dózsa György Tagiskola) oly módon, hogy az így kialakuló 20-25 fõs (50-50 % fogyatékos és ép gyermek) csoport összetétele a foglalkozássorozat alatt változatlan maradjon. Így lehetõség nyílt arra, hogy a gyerekek egymást megismerjék, elfogadják és kialakulhatott a közös tevékenység, a szolidaritás.
A mûvészeti foglalkozásokkal elsõsorban az élménynyújtás volt a célunk, mindenekelõtt az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a gyermekkönyvtárban, szívesen gondoljanak vissza az együtt töltött órákra. A speciális nevelési igényû és ép gyerekek együttes részvételével célunk a másság elfogadására ösztönzés, az integráció elõsegítése, a szolidaritás érzésének kifejlesztése. A hátrányos helyzetû (sajátos nevelési igényû) gyerekekkel való foglalkozással könyvtárunk alapvetõ feladatának is eleget tesz: az esélyegyenlõséget biztosítja számukra a könyvtári szolgáltatások nyújtásával. A tanulásban akadályoztatott (enyhe fokban értelmi fogyatékos) tanulók iskolájával való együttmûködés további erõsítése is a céljaink között szerepelt a programsorozat megvalósításakor. A foglalkozásokon elhangzott, feldolgozott mesék és versek, valamint a csoportos kölcsönzések hozzájárultak a gyerekek olvasóvá- és könyvtárhasználóvá neveléséhez is.

A különbözõ típusú foglalkozásokkal változatos, sokszínû programokat szerveztünk:
- a mesefeldolgozások drámapedagógiai módszerekkel és bábozással a szépirodalmi olvasmányok megértését és átélését segítették elő rajzos és játékos módszerekkel;
- a kézműves foglalkozások a kreativitás fejlesztése mellett a tárgyalkotás és ajándékkészítés örömét is nyújtották (karácsonyi, húsvéti és anyák napi ajándékok készítése különböző technikákkal);
- a játékos verses-zenés gyermekműsorok a költészet napjához kapcsolódóan különösen alkalmasak voltak arra, hogy a gyerekek együtt játszva és énekelve feloldódjanak. Emellett ezek a programok fejlesztették irodalmi és zenei ízlésüket is.

Szépirodalmi mûvek feldolgozása drámapedagógiai módszerekkel

A drámapedagógia, mint oktatási-nevelési tevékenységi forma évszázadok óta él az európai gyakorlatban. Kocsis Eszter drámapedagógus – az integrációs foglalkozások egyik vezetõje – közmûvelõdési és oktatói munkájában is alkalmazza e sajátos módszert.
A drámapedagógia szerepét és jelentõségét az irodalmi nevelésben a következõképpen fogalmazta meg:
- "A drámapedagógia határozottan elismeri a gyermekek már meglevő, ún. saját kulturális forrásait, azokat kihívást jelentő módon fejleszti tovább, hidat ver az ismert és ismeretlen között.
- A drámában a tanár és a tanuló között partneri viszony áll fenn, hiszen a tanulást közös erőfeszítésként élik meg.
- A megismerés új útjait kínálja a drámában résztvevők számára - akik egyben hallgatói-nézői és alkotói is egyben a játéknak - nem pusztán passzív befogadói, hanem aktív jelentésteremtői szerepet kínál.

A foglalkozásvezetõ a játékot, mint egy üres, sokrekeszes dobozt nyújtja át a játszóknak, akik saját ötleteik révén töltik meg tartalommal. A játék során gondolatok adás-vétele történik; a csoport ötletei, javaslatai is a közös cél, a játék folytatása érdekében születnek. Arra épít, hogy a gyermekek cselekvés közben tanulnak leghatékonyabban, és élmények alapján tevékenykednek legeredményesebben.
A drámapedagógia hatása a szépirodalmi mûvek feldolgozása kapcsán az alábbi területeken hoz változást:
- Változás a megértésben: a mű által felvetett téma, központi probléma kapcsán a korábbi megértési szint a dráma hatására módosul.
- Változás a szociális viselkedés terén: a szerepjátékot, mint stratégiát arra használja a tanuló, hogy mások viselkedését értelmezze.
- A nyelvi tapasztalatok megváltozása.

A drámajáték során a gyermekek a dramatikus cselekvéseken keresztül, azok verbális feldolgozása során fogalmazzák meg gondolataikat az adott témával kapcsolatban. Fontos az, hogy igazodjon a résztvevõk életkorához, mentális érettségéhez, érintettségéhez, valamint a tanulók élményanyagához (nem kell, hogy megtörténjen velük, de legyen számukra ismert).
Az integrációs foglalkozásokon legmarkánsabban éppen a mentális és nyelvi (írásbeli és szóbeli kommunikációs) készségbeli különbségek mutatkoztak meg; ám ennek ellenére a közös játékok minden esetben eredményesnek és élményekben gazdagnak bizonyultak. Ugyanakkor ezen heterogén összetételû csoportok esetében szembetûnõ és jelentõs változást hozott a közös drámamunka az egymás iránti elfogadás, pozitív, segítõ attitûd, mások szükségleteinek fel- és elismerésében.
A dráma által a gyermekek számára megajánlott szerepek, szituációk biztosították a résztvevõk pszichés biztonságát, mivel az õket körülvevõ kontextus térben és idõben is eltávolította õket a valós helyzetüktõl és énjüktõl.
Az integrációs foglakozásokon - és általában a drámajáték esetében – a jól kiválasztott szépirodalmi mû a biztosítéka céljaink elérésének. A feldolgozandó mese már a játék kezdetén biztosít egyfajta kíváncsiságot, mentális izgalmat, valamint a tanulók dráma iránti elkötelezettségét, a drámai szituációkon belüli feszültség pedig fenntartja a játszók figyelmét.
A drámafoglalkozás középpontjában egy konkrét kérdés formájában megfogalmazott FÓKUSZ áll, amely köré a foglalkozásvezetõ a különféle dramatikus munkaformák, drámai konvenciók által szervezi a játékot.
A feldolgozandó mû, az általa felvetett téma, probléma kiválasztása, majd a foglalkozás megszervezése és vezetése a foglalkozásvezetõ felelõssége. A drámafoglalkozás legfontosabb része a kontextusépítõ szakasz, melyben a tér-idõ-emberi viszonylatok megteremtése zajlik.
A játék során leggyakrabban alkalmazott konvenciók:

- Szerep a falon - Ennek az eszköznek a lényege, hogy egész csoportos egyeztetés keretében összegyűjtjük mindazt, amit egy szereplőről, annak külső és belső tulajdonságairól gondolunk, illetve megtudunk. Visszatérhetünk ehhez az eszközhöz a foglalkozás későbbi szakaszában is, pl. egy-egy döntési helyzet okainak vizsgálatakor. Kiválóan alkalmas ez a konvenció a jellemfejlődés vizsgálatára.
- Közös rajzolás - A játszókban segíti a felépülő játékvilág konkrét képi megfogalmazását. Megjelenési formája lehet: rajz, tervrajz, plakát, térkép - egész vagy kiscsoportos formában. Vele rokon eszköz a térmeghatározás, melynek során a rendelkezésre álló bútorokból díszlet születik.
- Tabló, állókép -A játszók mozdulatlan csoportképet hoznak létre önmagukból. Ezt bemutatják a másik csoportnak, akik elemzik azt, vagyis megfogalmazzák a képen látható szereplők viszonyát, érzéseit, stb. A konvenció alkalmas a történetalakítás epikus pillanatainak sűrítésére, egy adott történetszakasz lényegének, jellemző pillanatainak megfogalmazására.
- Narratív konvenciók -A dráma történetének vagy elkövetkező eseményeinek egyes dimenzióit hangsúlyozzák. Döntő fontosságú események középpontba állítása vagy a bonyodalom bevezetésére, kidolgozására használatosak.
- Gyűlés - A csoporttagok összegyűlnek, hogy új információkat szerezzenek, megtervezzék a teendőket, közös döntéseket hozzanak. A gyűlést a foglalkozásvezető kezdeményezi, aki szerepbe is léphet, amivel felkeltheti az érdeklődést, irányíthatja a tevékenységet, választási lehetőséget nyújthat, részvételre ösztönözhet.
- Forró szék - A csoport tagjai szerepen kívül dolgoznak, kérdéseket tehetnek fel a játék egy szerepében levő résztvevőknek.
- Kiscsoportos inprovizáció -Kisebb csoportok a cselekmény alternatív megoldási módjainak szemléltetésére rögtönzéseket terveznek meg, készítenek elő és mutatnak be. Az improvizációk az adott szituáció vagy élmény aktuális értelmezését mutatják be."

A drámafoglalkozásokon a gyerekek megértették a feldolgozott mûveket, és élvezték az aktív részvételt (ráhangoló és szerepjátékok, rajzos feladatok stb.) A drámajátékok szokatlanul varázsos hangulata, az együttlét és a tanulás új formája maradandó élményt hagyott a gyerekekben.

Integrációs bábfoglalkozások

A tanórán kívüli nevelésben nagy szerepe van a bábjátszásnak, mert érdeklõdésre nevel és szinte minden mûvészeti ággal kapcsolatban van: magában foglalja az irodalom, a képzõmûvészet és a zene legfontosabb elemeit. A gyerekekben él a tárgyalkotás, a szereplés, az önmegmutatás vágya, mely a bábjáték során megvalósulhat.
A bábkészítés során megismerkednek a tanulók az eszközök használatával, helyes kezelésükkel. Felfedezik az egyes munkafázisokban a technika órákon tanultakat, és továbbfejleszthetik azokat. Kézügyességük, szín- és formaérzékük fejlõdik, megismerik az élõlények és tárgyak felépítését, arányait, mozgásokat és cselekedeteket utánoznak.
A bábkészítés mesterségét akkor sajátítják el a gyerekek, ha kedvükre való bábot ígér, ezen élvezettel munkálkodnak, büszkén mutatják és viszik haza otthoni újrajátszás szándékával is. Nagyfokú játéklehetõsége miatt közkedvelt a gyerekek körében. Ez biztosítja eredményességét.
A bábjáték képességfejlesztõ hatása is igen nagy. Hozzájárulhat a világ megismeréséhez; a kreatív szövegalkotáshoz; a beszédtechnika fejlõdéséhez; a mozgáskoordináció finomodásához; a bábbal történõ karakterábrázoláshoz; a díszlettervezés- és készítés megalapozásához; valamint a bábkészítés képességének fejlesztéséhez.
A mese elolvasása és megértése után következik a szereposztás, és a gyermekek fantáziája elkezd mûködni! Megérzik, hogyan kell a mozdulatlan tárgyat életre kelteni, hogy az cselekedni tudjon. A bábjáték a közösségépítés egyik hatásos eszköze, hiszen az egyéni játék az alapja a közös elõadás sikerének, ezért minden gyerek a tökéletes elõadásra törekszik.
Alkalmas a bábjáték az integráció megvalósítására is, hiszen a bábjáték hõsei, a bábfigurák élnek, és aki él, mindig másokért él, tehát a bábfoglalkozás erõsíti az összetartozás érzését is.
Az integrációs bábfoglalkozásokon leggyakrabban síkbábokkal játszottak a gyerekek, melyek gyorsan elkészíthetõk és jól mozgathatók. A díszletek megalkotását csoportmunkában végezték el, majd rögtönzött paraván felállításával elevenítették meg a mesét. A bábozás során játszva tanulták meg az elõadott mesét-verset, aktivitásuk és kreativitásuk nagy mértékben érvényesülhetett: a bábkészítésre, díszletrajzolásra, majd a mese eljátszására valamennyien szívesen vállalkoztak, örömmel vettek részt a közös játékban.

Integrációs kézműves foglalkozások

A manuális foglalkozásokon a gyerekeknek alkalmuk volt különbözõ kézmûves technikák megismerésére, tematikailag a téli idõszakban a karácsony, a tavaszi idõszakban pedig a húsvéti ünnepkörhöz és anyák napjához kapcsolódóan. Fõ cél a hagyományokra épülõ játékkultúra fejlesztése. E foglalkozások fontos törekvése, hogy megerõsítsük a látás, tapintás, gondolkodás, cselekvés egységét. A manuális készségfejlesztés elõsegíti a gyakorlati tanulási szokások kialakítását; a mûveleti sorrend követését; az eszköz és szerszámhasználat gyakorlottságát; az elemi munkaszokásokat. A kézmûves foglalkozásoknak pedagógiai értéke sokrétû:

-felfedezteti a gyerekekkel a környezet kínálta alapanyagokat, azok tulajdonságait
-végigjárják az anyagszerű megmunkálás folyamatát
-mindez sok tapasztalatot nyújt, amelyek hozzájárulnak a természeti és társadalmi környezet, a kultúra megismeréséhez
-célszerű eszközhasználatra nevel, megismertet eddig ismeretlen eszközökkel
-segíti az esztétikai érték és érzék fejlesztését
-egyéni, kreatív módon nyújt lehetőséget a gyerekeknek a felhasználás módjaira
-az anyagok változatossága maga is tevékenységre serkent

A gyerekek megismerõ folyamataira a szemléletes, cselekvõ gondolkodás jellemzõ. Az anyagok megismerése és feldolgozása pedig mindig tevékenységekbe ágyazva történik. A kézmûves technikák közül azokat választottuk ki a foglalkozásokhoz, amelyek megfelelnek a gyermekek fejlettségének, életkori sajátosságainak; alkotó tevékenységre serkentik õket; az elkészült munkák sikerélményt nyújtanak számukra; esztétikai élményforrást jelentenek. A foglakozásokon született munkadarabok maradandó értéket képviselnek, a kiállított tárgyak ösztönzõen, bátorítóan hatnak, hiszen ezek alapján bárki sok ötletet kaphat az otthoni tevékenységhez is. A foglalkozások alapja mindig a témához kapcsolódó jellegzetes tárgyi világgal való ismerkedés (pl. szövés, fonás történeti és tárgyi megismerése rövid, érdekes formában), ily módon a környezeti nevelés szerves egységet alkot a manuális készségfejlesztéssel.

Az integrációs kézmûves foglalkozásokon a következõ technikákkal ismerkedtek meg a gyerekek: kosárfonás, gyertyaöntés, anyagozás, szövés (körmönfonással és szövõkerettel), üvegfestés, gyöngyfûzés- és szövés, valamint dekupázs. A foglalkozásokon maradandó, „kézzel tapintható” alkotások születtek, melyeket a gyerekek szívesen készítettek, és örömmel vittek haza. A sikerélmény természetes, hiszen a kézügyesség tehetsége, a manuális tevékenység szeretete minden gyerekben ott szunnyad, csak felszínre kell hozni!

Verses-zenés gyermekmûsorok

Az integrációs mûvészeti foglalkozások egyik formája a verses-zenés gyermekmûsor, mely a költészet játékosságát, zeneiségét kihasználva különösen alkalmas arra, hogy feloldódjanak a gyerekek, és ebben az oldott hangulatban együtt énekeljenek és játsszanak, így maradandó élményben legyen részük.

Általános tapasztalat, hogy az óvodáskor versszeretete után a kisiskolások eltávolodnak a lírai alkotásoktól, pedig érzelmi és intellektuális fejlődésükhöz egyaránt kívánatos volna a versek megkedvelése és olvasgatása. Felgyorsult, időhiányos világunkban különösen fontos az értő versolvasás készségének elsajátítása, hiszen a vers a legrövidebb és legtömörebb képi megfogalmazása érzéseinknek-gondolatainknak.

Az integrációs programban meghallgatott költemények – Nagy Bandó András humoros gyermekversei - nagyon sok tematikus játéklehetõséget rejtenek magukban.
Kelemen Gyula elõadómûvész irányításával a gyerekek eljátszották a verseket, mindez elõsegítette a költemények jobb megértését és átérzését.

Különösen fogékonyak a zenés foglalkozásokra azok a gyerekek, akik a képzés során kevés sikerélményben részesülnek, hiszen a közös éneklés és zenélés feloldja gátlásaikat, és a felszabadultság új értékeket teremt számukra. A vers és a zene kínálta pozitív nevelési lehetõségre, a közös élményszerzésre nagyon hatékony foglalkozási forma a verses-zenés mûsor, melyet a költészet napja tiszteletére rendeztünk meg az integrációs program keretében.

Az integrációs mûvészeti foglalkozások eddigi tapasztalatai

A tanulásban akadályoztatott tanulók szociokulturális háttere sok hiányosságot mutat, ezért minden kulturális programnak, ami az iskola falain kívül zajlik, óriási jelentõsége van számukra. A segítségre szoruló és az ép gyerekeket kísérõ pedagógusok véleménye szerint is a programokra a gyerekek várakozással készültek, szívesen jöttek a könyvtárba, ahol mindig „szeretetteljes, türelmes és kedves” fogadtatásban részesültek.
Véleményünk szerint a 8-12 éves korú gyermekekkel való integráció eredményesnek bizonyult, hiszen ebben a korban a legfogékonyabbak a gyerekek az elõítéletek nélküli, természetes kapcsolatok kialakítására. Az önfeledt játék, a barátságos könyvtári környezet, a rendszeres találkozás mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat együtt.
Tapasztalhattuk, hogy a két programsorozat foglalkozásai során lehetõségük volt a gyerekeknek kibontakoztatni ügyességüket, az olvasáshoz fûzõdõ kapcsolatuk is erõsödött.
A nehézségekkel közösen szembenézhettek, és ezek megoldásában egymásnak segítséget nyújtottak. A közös alkotás és játék, valamint a mesék-versek átélése közben kibontakozó szép gondolatok, élmények elõsegítették egymás elfogadását, a szolidaritás kibontakozását. A programok zárásaképpen a speciális iskola tanulói meghívták a Dózsa-iskolásokat egy játékos vetélkedõre, ahol mi, a szervezõ könyvtárosok zsûritagokként vehettünk részt. A gyerekeket tanító pedagógusok mindvégig partnereink voltak abban, hogy célunk, az integráció minél hatékonyabban megvalósulhasson. A foglalkozásokon szép és felemelõ pillanatokat élhettünk át a gyerekekkel közösen.

Véleményünk szerint az Integrációs mûvészeti foglalkozások rendezvénysorozat jól segíti a fogyatékkal élõ tanulók felzárkóztatását, esélyegyenlõségük a könyvtári környezetben teljes mértékben érvényesül. A foglalkozások résztvevõi új ismeretekhez, mûvészeti élményekhez jutnak, mindezen pozitív hatások mellett a normál képességû gyerekekben erõsödik a „másság” elfogadása, a szolidaritás érzése.

Oláh Rozália
gyermekkönyvtár-vezetõ
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

Kiss Gábor:
OLVASÁS, KÖNYVTÁRHASZNÁLAT A XXI. SZÁZAD HAJNALÁN

Tisztelt Kollégák,

amikor erre az elõadásra kezdtem készülni, jó diák módjára rengeteg szakirodalmat gyûjtöttem, beszélgettem a munkatársaimmal, érdeklõdõ újságírókkal, pedagógusokkal; aztán olvastam, csak olvastam, és egy idõ után úgy éreztem, mintha egy végeérhetetlen történet részese lennék. A mai helyzet megértéséhez megpróbáltam visszanyúlni az olvasáskutatók, Gereben Ferenc, Nagy Attila és mások évtizedekkel ezelõtt publikált eredményeihez. Ezeknek a kutatásoknak, jó húsz évvel ezelõtt magam is részese voltam, hiszen akkori igazgatóm, Németh László engem bízott meg egy nagy olvasáskutatási vizsgálat Zala megyei kérdezõbiztosi feladataival; ennek köszönhetõen már akkor szembesülhettem a társadalom mélyrétegeinek olvasáshoz, kulturálódáshoz való viszonyával. Volt több olyan, véletlenszerûen kijelölt célszemélyem például, aki analfabéta volt, vagy csak olvasni tudott, írni nem; körükben a legelterjedtebb könyvnek pedig a szakácskönyvet találtam. Ekkor szerzett tapasztalataim még inkább megerõsítettek abban, hogy tenni kell a mûveltség terjesztése érdekében, és bár kaptam más irányú ajánlatokat is, megmaradtam könyvtárosnak, mert meggyõzõdésem, hogy ez a közszolgáltatás fontos szerepet tölt be a társadalom életében, mind a kultúra hagyományos értékeinek közreadásában, mind pedig a jelen idejû kultúra pragmatikus tudnivalóinak megismertetésében.
Tapasztalataim és meggyõzõdésem szerint a könyvtárak jól reagálnak a jelen kor kihívásaira, amelyben ma már óriási szerepet játszik az, hogy a magyarországi könyvtári rendszer szervezett, képes a hálószerû muködésre, képes arra, hogy összefogással lebonyolítson olyan hatalmas rendezvénysorozatokat, mint Az olvasás éve vagy A Nagy Könyv programsorozata volt. Képes arra, hogy egy közös keresõfelületbe hozza össze a könyvtárak elektronikus katalógusait, és ennek megfelelõen az egyes könyvtárak állományát egy közös kínálatban jelenítse meg. Nagy erõ a szervezettség, Kedves Kollégák, és nagy erõ, ha ez a szervezettség azonos elképzelések, rendezõelvek alapján mûködik, a kor kihívásaira való gyors és problémaérzékeny válaszadással.
Probléma pedig van bõven, hiszen a világ nagyon gyorsan változik körülöttünk: a társadalomban már nem is klasszikus generációs szakadékok vannak, hanem a felnövekvõ nemzedékeken belül is újabb és újabb különbözõségek alakulnak ki. Nekem négy gyermekem van, két huszonéves és két általános iskolás – kulturális értelemben véve az idõsebbek más képet mutatnak, mint a kisebbek. A két nagyobb sokkal olvasottabb, tájékozottabb, mint a klasszikus Internet-nemzedékhez tartozó tizenévesek, akiket idõnként csak a számítógép megvonásával fenyegetve lehet rábírni egy-egy könyv elolvasására. Könyvtári rendszerünk is ezekkel a jelenségekkel, olvasói magatartásformákkal szembesül: a számítógépet gyanakodva szemlélõ„nagyikkal”, a pragmatikus, munkájukhoz, tanulásukhoz információt keresõ, mindig rohanó felnõttekkel, a mindenevõ, a tanulmányaikhoz kötelezõ irodalmat hajszoló diákokkal, a könyvtárba az internet kedvéért betérõ kiskamaszokkal, az iskolákból, óvodákból szervezett csoportokban érkezõ, még lelkes és csillogó szemû gyerekekkel. Ez a könyvtárhasználói keresztmetszet, Kedves Kollégák, amelynek ugyanakkor fájó realitása, hogy az egész társadalmat tekintve nem éri el a lakosság húsz százalékát sem. A felsorolásból szándékosan kihagytam, hogy visszatérhessek rá, a kedvtelésbol olvasókat, a szépirodalom, a mûvészetek, a zene iránt érdeklõdõket – valamikor ok tették ki a könyvtárhasználók zömét, erre épültek a gyûjtemények; ma azonban ott tartunk, hogy ezeket az olvasókat kell különleges bánásmódban részesítenünk, arra ügyelve, hogy a rengeteg szakirodalom és információs lehetõség mellett számukra is jusson olvasni- és hallgatnivaló. Úgy gondolom, hogy ez a tevékenységünk egyik kulcskérdése: az olvasóközönség, mint megrendelõ, elsosorban a hasznossági szempontok alapján igényli és használja a könyvtárakat – ugyanakkor nagyon hálás és jó vevõ minden, az irodalommal, zenével, ismeretterjesztéssel kapcsolatos eseményre, rendezvényre. A személyesség varázsa, a társalgós, vetítõs találkozók, beszélgetések rendkívül népszerûek ma is – és miután szinte minden korosztálynak tudunk ilyet kínálni, megvan az esélyünk arra, hogy olvasóink lelkéhez is közelebb kerüljünk.
Ez a gondolat vezet vissza elõadásom címéhez, az olvasás és könyvtárhasználat témájához – szeretném egy kicsit a magunk példáján, egy átlagos feltételrendszerû, általános gyûjtõkörû megyei könyvtár tevékenységén keresztül érzékeltetni, mit is jelent szembesülni ezekkel a problémákkal a napi munka során, s milyen megoldásokat és válaszokat próbáltunk, próbálunk adni mindezekre.
A nyolcvanas évek közepén megjelent, olvasási szokásokat és könyvtárhasználatot elemzõ tanulmányok már nyíltan beszéltek a pragmatikus igények térnyerésérõl, a szépirodalomban az érdeklodés kommercializálódásáról, a régebben favorizált klasszikusok háttérbe szorulásáról. Ez a folyamat a kilencvenes években tovább erõsödött, és ezt csak segítette az oktatásban, különösen a felsõoktatásban végbemenõ változás is. Mindannyian emlékezünk, hogyan kezdtek szaporodni a kihelyezett karok, tagozatok, felsofokú kurzusok, s velük együtt nõtt a hallgatók száma is, mely lassan elérte a rendszerváltáskor meglévõ létszám dupláját. Gereben Ferenc már a nyolcvanas években edukatívnak nevezte a magyar könyvtári rendszert – ez olyannyira igaznak bizonyult esetünkben, hogy a beiratkozott olvasók közül a 90-es évek legelején már több, mint ötven százalékot tettek ki a diákok, s ez hamarosan hetven százalék közelébe ért. Sokáig igen magas volt a pedagógusok részaránya is, 8–10 százalék – ez a két szám együtt már valóban bizonyítja könyvtárunk tanulási háttérbázis jellegét. (A pedagógusok részaránya jelenleg csökken!) A szakirodalmi igény olyan erõs volt, hogy 1996-ban Zalaegerszeg nagyobb könyvtárai, szak- és közkönyvtárak megállapodást kötöttek arra nézve, hogy összehangolják beszerzésüket és kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják a keresett irodalmat, vagy fogadják egymás olvasóit. Az OPAC-ok létrejötte, internetes hozzáférhetõsége, majd az ODR szolgáltatásainak megindulása sokat segített ezeknek a problémáknak a megoldásában, de ez a bizonyos edukatív jelleg ma is uralja könyvtári szolgáltatásainkat.
Ennek a folyamatnak számomra egyik legszomorúbb fejezete, mely véleményem szerint igen károsan befolyásolta a könyvtárhasználatot és az olvasási szokásokat, a dokumentumállomány helyzetének alakulása. Az nem volt kétséges elõttünk, hogy a rendszerváltozás és az olvasói ízlésváltozás együttes hatására nagyon sok könyv, sot folyóirat is feleslegessé válik, s ezeket ki kell vezetni a gyûjteménybõl, hogy frissebb, korszerûbb kínálattal álljunk az olvasók rendelkezésére – ám arra nem számítottunk, hogy a könyvek és egyéb elektronikus dokumentumok ára ilyen mértékben fog emelkedni, miközben a beszerzési keret vásárlóértéke folyamatosan csökken. A ’90-es évek közepére beszerzésünk darabszáma csaknem a felére esett vissza; ezt követte – pályázatoknak, egyéb támogatásoknak köszönhetõen – egy felívelõ szakasz, mely kb. öt-hat évig tartott. 2001-tol kezdve megint romlani kezdett a beszerzés mértéke, az utóbbi két évben már negatív rekordot döntött meg.

Ebben a helyzetben, óriási viták közepette ugyan, de a tanulási igényeket szolgáló szakirodalomnak adtunk elsõbbséget – így viszont le kellett mondanunk az olvasmányos irodalomról, és sajnos a gyermekirodalmat sem gyarapítottuk jelentoségének megfelelõen. Ha pedig nincs kínálat, akkor az olvasók sem jönnek – késleltetve ugyan, de most már érzékelhetõ a beiratkozott olvasók számának csökkenése is. Természetesen, a káros hatásokat nem mi idéztük elõ– mégis elkeserítõ arra gondolni, hogy mi magunk is valahol hozzájárultunk ahhoz, hogy az olvasási kedv és lehetõségek csökkenjenek.
Azért persze, nem adjuk meg magunkat: közhely, de igaz, hogy a sok szempontúan feltárt gyûjtemény serkenti a könyvtárhasználókat, további igénybevételre buzdít. A számítógépes adatbázis és az internet hasznát ebben a tekintetben nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ennek tudatában már 1991–92-ben elkezdtük építeni elektronikus katalógusunkat – nyolc év kitartó munkájával, 2000-ben lett kész, és azóta nagymértékben bõvül analitikus háttere is. Ez már valóban a XXI. század szolgáltatása, hiszen az internet segítségével bárki, bárhonnan beleláthat a kínálatunkba, és természetesen kérhet is. Ez persze felveti a gyujteményszervezés kérdését is – erre most nem térek ki, de gondoljanak bele: valaki számára bármelyik dokumentumunk releváns lehet… A távhasználat mindenesetre rendkívül gyorsan erõsödik, tavaly már elérte a helybeni használat szintjét (ez kb. 130 000 igénybevétel volt) az idén pedig már jóval meg is haladta (félévig 85 000). Az OPAC használata ebbõl csak mintegy 18 000 volt, vagyis a legtöbben a honlapon lévõ adatbázisokat, letölthetõ kiadványokat keresték – ez kétségtelenül felveti annak szükségességét és felelõsségét, hogy a használók jobb kiszolgálása érdekében minél több és változatosabb szolgáltatást kell a honlapon elhelyezni és azokat folyamatosan frissíteni, karbantartani. Ezzel azokat az olvasóinkat is szolgálni tudjuk, akik valamilyen testi hátrány, betegség vagy infrastrukturális problémák, rossz közlekedés miatt nem tudják személyesen igénybe venni kínálatunkat. Másrészt viszont felvetõdik az a probléma, hogy ezt tényleg csak azok tudják igénybe venni, akik rendelkeznek megfelelõ számítógéppel, hozzáértéssel és internetkapcsolattal – ez pedig Magyarországon közismerten alacsony szintû. Vagyis az olvasásszociológusok által emlegetett kulturális olló tovább nyílik: aki szegény, az még szegényebb lesz. (Lásd Nagy Attila adatait: a megkérdezettek 60 százaléka nem olvas, a nem olvasók 80 százaléka internetet sem használ.) Persze, a magunk lehetõségei alapján próbálunk ezen is segíteni: már több száz, többnyire idõs embert tanítottunk meg a számítógép és az internet használatára; folyamatosan mintegy húsz lakossági internet-terminált bocsátunk az olvasók rendelkezésére, és minden módon segítjük, hogy a kisebb falvakban is legyen legalább közösségi szintû internet-hozzáférés, hozzáértõ személy, mûködési költség. Azt a gondolatot, amely most a kultúrpolitikai irányelvekben megjelent, hogy össze kell hozni a teleházakat, eMagyarország-pontokat egy községi szolgáltatóhellyé, már régóta szorgalmazzuk és támogatjuk – csak mi nem a mûvelodési házakkal, hanem a könyvtárakkal való integrációt tartjuk követendõnek, éppen a fentebb vázolt célok érdekében.
Szeretnék szólni még, az olvasásra való buzdítás és nevelés kapcsán arról is, hogyan dolgozunk mi ezen a téren. Gereben Ferenc említette egy interjúban, hogy el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a verbális narratívumokra és lineáris logikára alapozott olvasás és kultúrakövetés megváltozik és komplex élményegyüttest kell nyújtani. Ez ellen nem tudunk és nem is akarunk hadakozni, mert a világ ebbe az irányba megy – viszont éppen a könyvtári munkánkba tudjuk beépíteni azt a sokrétû kultúraközvetítést, amivel a gyermek és felnõtt olvasók ismereteit és személyiségét gazdagítjuk. Ez a felismerés, különösen a gyermekekkel való minél intenzívebb foglalkozás már a nyolcvanas évektõl gyakorlat nálunk, amikor a megyei pedagógiai intézettel szövetséget kötöttünk a gyermek- és iskolai könyvtárosok együttes továbbképzésére, módszertani segítésére. (Nemrég éppen az olvasás helyzetérõl szerveztünk a megye több városában szakmai konferenciát.) Ezt továbbfejlesztve, 1995-ben létrehoztuk a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhelyt, amely azóta is sikeresen fogja össze a megyei és városi könyvtárak gyermekkönyvtárait, s a hálózati együttmûködésen keresztül a községek iskolai könyvtárait (nagy többségük ugyanis kettõs funkciójú). E tevékenységünknek, mely nagyon gazdag, a mottója: tudás és érzelem. Harminchat éve minden évben megrendezzük a megyei József Attila szavalóversenyt (ebben a Lendvavidék magyar ajkú diákjai is részt vesznek), a megyei könyvtár külön szervezi az Ady Endre szavalóversenyt; négy-öt városi könyvtár hirdet évrol évre megyei szintû levelezõs játékot, mese- és mondaíró versenyt. Évtizedek óta, kihagyás nélkül, minden év november végén megszervezzük a megyei gyermekkönyvhetek programjait is. Nagyon fontos, hogy a tevékenységünk során szorosan együttmûködünk az általános iskolákkal és középiskolákkal, figyelembe vesszük igényeiket, s ok is részesei a sikernek. Egyik legnagyobb vállalkozásunk a zalaegerszegi Dózsa Általános Iskolával évente közösen szervezett „Barangolás a gyermekirodalomban” címu levelezõs játék. Ez is kifejezetten komplex élményszerzésre épül: az olvasás mellett rajzolni is kell, kisebb kézmûves munkákra is sor kerül, a zárórendezvényen pedig az olvasott mûvekre épülõ jelenetekkel készülnek a gyerekek. Ezen a játékon évente több mint ötszáz gyermekolvasó vesz részt.
Természetesen kiadványokkal is segítjük a tevékenységet: van szakmai jellegû, referáló lapunk, a Gyermekkönyvtári Információk, mely elektronikus formában, kéthavonta készül, és honlapunkon, valamint az MKE Gyermekkönyvtáros Szervezet honlapján is olvasható; de készítünk könyvajánló és versajánló kiadványt is. Tavaly pedig útnak indítottuk az Olvasó Lurkó címû, gyermekeknek szánt, olvasásra buzdító újságunkat is.

Nem feledkezünk meg a felnõttekrõl sem: könyvtárunkban mûködik a Keresztury Irodalmi Kör, melynek kb. 120 tagja van, és havonta tartja rendezvényeit. Ezek könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, zenei, képzõmûvészeti bemutatók – teljesen civil az egész, legtöbben barátságból, Keresztury Dezsõ iránti tiszteletbõl jönnek elõadni, de természetesen mindig összekaparunk annyi pénzt, hogy neves vendégeket is meghívhassunk. Ma már ott tartunk, hogy a megjelenõ könyvek szerzõi versenyeznek, hogy mikor kerülnek sorra a bemutatóval – ez is jelzi, hogy van rangja egy ilyen fórumnak, és van igény a mûködtetésére.

A Keresztury Irodalmi Kör mellett minden évben kiemelt figyelmet szentelünk az ünnepi könyvhét rendezvényeinek megszervezésére – volt idõ a 90-es években, amikor vidéken szinte kizárólag a könyvtárak tartották fenn ezt a patinás könyvünnepet, és ma is általában fõ szervezõi az eseményeknek (kisebb városokban, falvakban egyértelmûen). Ez a szerepünk és szervezettségünk vezetett oda, hogy nagyon sikeresen tudtuk megrendezni a már említett Olvasás éve vagy A Nagy Könyv programsorozatát. Könyvtári- és olvasáspropaganda szempontjából én sikeresnek tartom ezt az utóbbit is; négymillió forintból az egész megyében, kilenc-tíz partnerkönyvtárral 139 rendezvényt szerveztünk, csaknem 8 000 regisztrált résztvevõvel. Ebben négy olvasótábor, levelezõs játékok, vetélkedõk, elõadások szerepelnek – a keszthelyi irodalmi elõadássorozat könyvben is megjelent.

Persze, a kampányszerû események hatását az újabb – pl. politikai – kampányok legyengítik – de éppen a sikeres szervezés bizonyítja, hogyha évrõl évre kapnánk egy nem túl nagy összegû támogatást, milyen sokat ki tudnánk hozni belõle. A magyar könyvtári rendszer a legnagyobb, komplex mûvelodési hálózat az országban – egyszerre tud információt szolgáltatni, segíteni a felhasználót, nevelni a felnövekvõ generációkat és változatos kulturális élményekben részesíteni a könyvtárlátogatókat. Összefogja a magyar nemzet határon belüli és kívüli könyvtárait, ezáltal ez a kapcsolatrendszer kiválóan szolgálja a nemzeti muvelõdés ügyét is. Csak egy kis eltökéltség kellene, – ahogy Nagy Attila fogalmazta a Magyar Nemzetben megjelent írásában – „szerves, lassú, folyamatos építkezés intézményekben, képzésben, kutatásban, médiapolitikában, programokban… egyszerûbben szólva átgondolt, hosszú távú mûvelodéspolitikában”.

Kiss Gábor igazgató
Deák Ferenc Megyei Könyvtár
Elhangzott az IRA Világkongresszusán
Budapest, 2006. augusztus

BARANGOLÁS A GYERMEKIRODALOMBAN

Mai felgyorsult, rohanó világunkban az „idõ rabszolgái” vagyunk – felnõttek és gyerekek egyaránt. A technikai civilizáció, a „gépcsodák” korában, az internet mindenható uralma idején egyre kevesebb idõ jut önmagunkra. Ez végképp igaz, ha lelki-szellemi szükségletünkrõl van szó. A reklámok, a fogyasztói társadalom hirdetõi állandóan arra sarkallnak bennünket, hogy mindig mindenbõl az újat, a még tökéletesebbet keressük igényeink kielégítésére. Igen ám, de közben hol marad a lelki-szellemi táplálék, ami szintén szükséges, vagy legalábbis szükséges lenne az emberi létezéshez? A készen kapott tárgyak, az új termékek szakadatlan forgatagában (mint a mókuskeréken) csak pörgünk, pörgünk rendületlenül, s a lényeget talán elmulasztjuk!
Az idõk kezdete óta világos, elfogadott tény, hogy az ember spirituális, lelki-szellemi fejlõdésérõl is beszélnünk kell, nem csak a technikai fejlõdés mérföldköveirõl. Amióta létezik az írás, s annak nyomtatott formája, a könyv – az olvasás biztosította alapvetõen és elsõsorban az emberi szellem fejlõdését.
Sajnos napjainkban az olvasás szerepe egyre csökken, veszít népszerûségébõl. A televízióból készen kapott információk zúdulnak ránk; egy-egy híren már nem is lehet eltöprengeni, hiszen jönnek az újabb képkockák a varázsdobozból, agyunknak szinte másodpercenként váltani kell.
A hetvenes években még szép számban léteztek olvasást népszerûsítõ programok; olvasókörök alakultak, olvasótáborokat szerveztek. A televízió is törekedett arra, hogy erkölcsi érzékünket, igényünket a szépre és jóra kielégítse a maga sajátos eszközeivel. Gondoljunk itt arra, hogy számos tévéfilmet készítettek rangos írók mûveibol, szombat esténként még a versek is szerephez jutottak („Vers mindenkinek”). A szórakozás fõ formája ekkor még az olvasás maradt.
Manapság azonban a könyv elvesztette delejes vonzerejét, hiába ontják a nyomdák a megszámlálhatatlanul sok kötetet. Egyre ritkábban emeljük le a könyveket a könyvespolcról, kölcsönözzük ki õket a könyvtárakból, vagy netán vásároljuk a könyvesboltból... A szépirodalom pedig végképp háttérbe szorult mindennapjainkból. Pedig kellene, szükségünk lenne arra, hogy „csak úgy”, a magunk szórakoztatására és örömére, lelki életünk gazdagítása céljából értékes regényeket, novellákat, verseket olvassunk! Sajnos sok esetben él még ez az igény, csak éppen idõszûkében kínlódunk, s más, fontosabb elfoglaltságaink adódnak a hétköznapok surujében. Pedig ünnepi perceket varázsolhatnánk egy-egy szép, igaz, magvas gondolatokat rejto könyv olvasásával! Hogyan is mondta a róka a kishercegnek? „Szertartásokra szükség van” – azaz próbáljuk meg néha „ünneplõbe öltöztetni a szívünket”... „Az ember csak azokat a dolgokat ismeri meg, amelyeket megszelídített” – így mondta a róka pöttöm barátjának. Az õ igazsága örökérvényû: „...az ember csak a szívével lát jól. A lényeges a szemnek láthatatlan.”
A könyvek szeretete már gyermekkorban kell, hogy elkezdõdjék. A képes lapozgatók, a mesekönyvek varázslatos világa le tudja nyugözni a fogékony gyermeklelket. Aztán a gyermek lassan cseperedik, s elérkezik az iskoláskor. Új, különös világ tárul fel számára: a tudás megszerzésének birodalma. Vagy legalábbis így kellene lennie jó esetben! Fontos ismeretek, információk kerülnek a diákok birtokába. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele az értõ, elemzõ olvasás. Alapvetõ céljának kell tekintenie az iskolának az értõ olvasás megtanítását, a könyvek szeretetére való nevelést. Hiszen aki nem tud önmaga számára érthetõen olvasni, az kiszorul a magas szintû ismeretek tárházából.
Kisiskolás korban még vonzzák magukhoz a gyermeket a mesék, meseregények, a játékos versek. Ahogy múlnak az évek, növekszik az iskolai követelményrendszer; duzzad, csak duzzad a „tudás folyója”. Vitathatatlan tény, hogy a diákok túlterheltek. Az iskolai tanórák után még különbözo szakkörök, ilyen-olyan elfoglaltságok kötik le idejüket. S akkor még készüljenek fel a másnapi tanórákra!
Nem csoda, ha az olvasás emiatt is háttérbe szorul náluk. Ha olvasnak is, elsosorban az ismeretterjeszto muveket keresik, ezekbol „profitálni” tudnak tanulmányaikhoz. Sajnos egyre ritkábban vesznek kezükbe szépirodalmi könyveket. Persze nem lehet általánosítani! Mi, a gyerekkönyvtár dolgozói örömmel, belsõ elégedettséggel nyugtázzuk, ha a gyermekolvasó színvonalas ifjúsági regényt, mesekönyvet, vagy netán gyermekverskötetet kölcsönöz ki. Igaz, hogy az úgynevezett „sikerkönyvek”-é az elsõbbség... Gondoljunk csak a Harry Potter sorozat elképesztõ diadalútjára! A kiskamaszok elõszeretettel választják a kimondottan tinédzsereknek szóló könnyû történeteket.
Célunk az lenne, hogy ismerjék meg az igazán értékes, maradandó olvasmányélményt adó könyveket. Mi, könyvtárosok azért több esetben is tudjuk befolyásolni a gyerekek olvasási szokásait. Könyvajánló kiadványokat jelentetünk meg, vagy akár ráirányítjuk figyelmüket a személyes foglalkozás során a színvonalas irodalmi mûvekre.
A gyerekek az iskolában sokféle pályázatra, tanulmányi versenyre beneveznek. Ez nyilván plusz munkát jelent nekik; kutatni, „bogarászni” kell a könyvek között, hogy az egyes feladatokat meg tudják oldani. Üdíto jelenség, hogy nem csak a reáltárgyak területén, hanem irodalmi, nyelvészeti pályázatokon is összemérik erejüket, tudásukat.
Éppen a gyerekek olvasási szokásainak megváltozása, az ismeretterjeszto irodalom olvasásának túlsúlya késztetett bennünket arra, hogy értékes szépirodalmi muvek megismerésére ösztönözzük a tanulókat. Megszületett az ötlet, hogy szépirodalmi muvekhez kapcsolódó levelezos játékot kellene indítani, ami sok-sok diákot megmozgatna. Az ötletet megvalósítás követte. A „Barangolás a gyermekirodalomban” címu megyei levelezos játékunk már több mint tíz éve változatlanul népszeru a gyerekek körében. A játékot a Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára és a Dózsa György Általános Iskola közösen szervezi.
A rejtvényfüzetek összeállítói, szerkesztoi munkáját az iskola két lelkes, szakavatott tanárnoje – Tóthné Hantos Katalin és Sárgáné Heindl Lívia – vállalta magára. A faladatok összeállítói arra is gondoltak, hogy a feladatok megoldásakor a könyvtári környezet, a könyvekben való búvárkodás, a könyvtár tájékoztató apparátusának használata is szerepet kapjon. Így észrevehetetlenül gyakorolhatják a gyerekek azokat a könyvtárhasználati ismereteket, amelyeket – remélhetoleg – az iskolában már elsajátítottak.
Ezen az irodalmi levelezõs játékon 4-5-6. osztályos tanulók vehetnek részt. Zala megye bármely települése, iskolája nevezhet csapatot a játékba. Ezek a csapatok 4-5 fobol állnak. Nagy örömünkre nemcsak a lányok, hanem a fiúk is részt vállalnak az irodalmi „munkából”. A levelezõs játék három fordulóból áll. Tanév elején az iskolák megkapják tolünk a tájékoztatót, hogy melyek azok a muvek, amelyek terítékre kerülnek abban a bizonyos tanévben. Emellé csatoljuk a nevezési lapot, amely tartalmazza a nevezési feladatot is (pl. könyvjelzõ, ex libris, naplóborító, plakát készítése).
Minden egyes tanévben három író szépirodalmi muvét jelöljük ki elolvasásra; ezek a mûvek képezik a levelezõs játék tárgyát. A feladatok megoldása során a játékosok sajátos mûelemzést végeznek. Emellett – különösen a fogalmazási és a rajzos feladatok – kreatív gondolkodásra is serkentik õket. A feladatok nagyon sokrétüek; az író életrajzától kezdve a földrajzi, történelmi, környezetismereti, magyar nyelvi tudnivalók is bekerülhetnek a rejtvényfüzetbe. Megoldásukhoz általában 4-5 könyvet kell kézbe venni, és elmélyülten kutatni bennük.
Mivel már több mint 10 évre tekint vissza a „Barangolás a gyermekirodalomban”, elmondható, hogy sok-sok íróval és müvükkel kerültek közeli, „meghitt kapcsolatba” a játékosok. A magyar és a külföldi szerzok egyenlo arányban képviseltetik magukat, ugyanis egyik tanévben a magyar, másik tanévben pedig a külföldi írók munkái közül választjuk ki azt a bizonyos három könyvet. Csak ízelítot adhatunk a gazdag „repertoárból”, hiszen valamennyi elolvasott mü felsorolása nagyon terjedelmes lenne. ( Janikovszky Éva: A Hét Bor; Mándy Iván: Csutak és a szürke ló; Szabó Magda: Születésnap; Fekete István: Bogáncs; Nógrádi Gábor: Segítség, ember!; Bálint Ágnes: A repülo dívány; Békés Pál: A kétbalkezes varázsló; Sohonyai Edit: Macskaköröm; Erich Kastner: Emil és a detektívek; De Amicis: A szív; Tolkien: A Babó; Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban; F. H. Burnett: A titkos kert; John Lawson: Eljöhetnél hozzám; R. J. Kipling: A dzsungel könyve; A. M. G. Schmidt: Macskák társasága; Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia; Uri Orlev: Sziget a romok között; Alexander Milne: Micimackó)
Az elso forduló megoldását november 30-ig, a második feladatlapot január 30-ig, míg a harmadik megoldást március 30-ig kell hozzánk eljuttatni a csapatoknak. A javítás során „munkamegosztást” alkalmazunk: a zalaegerszegi gyerekek feladatlapjait a Dózsa György Általános Iskola két tanárnoje( Lívia és Kati néni), a vidéki iskolások megoldásait pedig mi, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárának munkatársai javítjuk és pontozzuk. A vetélkedo végére, április közepére aztán „összeáll a kép”: melyik az a tíz csapat, amelyik a legtöbb pontot, a legjobb eredményt érte el. Jellemzõ, hogy az élmezõnyben nagyon szoros a küzdelem; néha csak egy-két ponton múlik a „dobogós helyezés”.
A játék befejezéseként – általában május elején – záró rendezvényre hívjuk a legeredményesebb tíz csapat tagjait. Ezen alkalommal, amely az eredményhirdetést is magában foglalja, a részvevo csapatok 5-10 perces bemutatkozó jelenetet adnak elo – amely természetesen az olvasott muvekhez is kapcsolódhat. Ezek az eloadások, „színi játékok” mindig nagy-nagy élményt jelentenek a közönségnek. Itt is kitunik, hogy milyen találékonyak, kreatívak, szárnyaló fantáziával megáldottak a gyerekek. Sok jelenet színházban is megállná a helyét... Miután lezajlottak a csapatok játékos jelenetei, következik a várva várt eredményhirdetés. Lehet izgulni, hogy ki lesz az arany-, ezüst-, illetve a bronzérmes társaság! A rendezvény végén minden tanuló ajándék könyvet kap, emellé nevükre kiállított oklevelet is átvesznek. „Kati és Lívia néni” minden évben meglepetést is tartogat erre az alkalomra. Vidám, ötletes barkácsdolgokat varázsolnak elõ a tarsolyukból, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az elolvasott irodalmi mûvekhez. Jó nézni az örömtõl kipirult gyermekarcokat, amikor átveszik jutalmukat; most érezhetik igazán, hogy megérte az egész évi fáradozás, kitartó munkájuk meghozta gyümölcsét. Nekünk, a levelezõs játék szervezoinek is felemelõ érzés, hogy segítségünkkel, hozzáállásunkkal ilyen teljesítményt tudunk kihozni évrõl-évre a tanulókból.
Köszönet illeti mindazokat a pedagógusokat és könyvtárosokat, akik szerte a megyében a résztvevõ csapatokat segítették. Mivel már hagyománya van, több mint tíz éves múltra tekint vissza ez a játék, minden májusban azzal válunk el a záró rendezvényünkön a csapattagoktól és tanáraiktól: „Jövõre, veled, ugyanitt”!

Fejesné Szabó Piroska
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

A Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely
kommunikációs kapcsolatai

„Dolgozz jól, és beszélj róla!”

A harmadik évezred elején az információs társadalomban nagyon fontos, hogy a non profit intézmények, így a könyvtárak mekkora figyelmet tudnak magukra vonni. Ettõl döntõ mértékben függ elismertségük, a szolgáltatásaik iránti kereslet, azaz sikerességük a társadalomban és szakmai körben.
A PR eszközeinek alkalmazása a könyvtári információs szolgáltatások terén hozzájárul a fenntartói, olvasói, munkatársi bizalom megteremtéséhez, ami megalapozhatja a nagyobb erkölcsi és anyagi elismerést.
A könyvtár alapvetõ feladata a tudáshoz való út biztosítása. A gyakorlatban a könyvtár a tudás átvitelének megkönnyítésére ajánló bibliográfiákat, referátumokat készít, könyvtárhasználati útmutatót állít össze, az interneten saját honlapjáról elérhetõ OPAC-ot nyújt, író-olvasó találkozót rendez, olvasótábort szervez, az óvodásoktól az egyetemistákig bemutatja a diákoknak szolgáltatásait. E szolgáltatások menedzselése a PR-munka keretében történik. A PR (public relations) legközelebbi magyar szinonimája: közönségkapcsolatok.
„…a pr menedzselési funkció, s célja az egyének, a szervezetek és a környezetük közötti - kölcsönös elonyökön alapuló – kommunikációs kapcsolatok alakítása… E meghatározás alapján feladatai: a szervezet és környezete közötti kommunikációs kapcsolatok elemzése, programok szervezése, tervezése és kivitelezése, valamint értékelése.”
A könyvtárak PR tevékenysége hazánkban is erõteljesen fejlõdik. Ennek okai:
•Az állami finanszírozás nem elegendõ,
•A felhasználók nagymértékben igénylik a korszerû könyvtári szolgáltatásokat, az igényeket mielõbb ki kell elégíteni.

A public relations két szakterülete: a szervezeten belüli (belso PR) és az azon kívüli (külsõ PR) kapcsolatok alakítása. Témánk a gyermekkönyvtári együttmûködés, mely elsõsorban a külsõ PR elemeinek alkalmazását feltételezi. (Természetesen nagyon fontos, sõt alapvetõ a kiegyensúlyozott belsõ PR tevékenység is!)
A külsõ public relations gyakorlatilag a szervezet teljes kommunikációs kapcsolatrendszerét jelenti szûkebb és tágabb környezetével.
1. Kommunikációs kapcsolatok
Közvetlen kapcsolattartás a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely koordinátora és a városi gyermekkönyvtárosok között folyik. Ez a kommunikáció típusainak megfelelõen szóbeli vagy írásos formában történik. A szóbeli kommunikációs mûfajok - meghallgatás, megbeszélés, tájékoztatás, tárgyalás, elõadás, értekezlet, telefonbeszélgetés, ünnepség – közül valamennyit alkalmazzuk a Mûhely munkájában. Négyszemközti beszélgetés vagy telefonbeszélgetés során tisztázzuk a felmerülõ aktuális problémákat. Értekezleteket a városi hálózatgondozó könyvtárosokkal és a városi könyvtárak vezetõivel negyedévente, kibõvített értekezletet – a városi gyermekkönyvtárosok részvételével minden év szeptemberében tartunk. Az õszi és tavaszi továbbképzések ugyancsak lehetõséget kínálnak az aktuális kérdések megtárgyalására. Az értekezletek felépítése: az eltelt idõszak fõbb eseményeinek áttekintése, és a következõ feladatainak megtárgyalása.
A Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely tevékenységét – felkérésre – országos és regionális konferenciákon elõadásokon is népszerûsítjük. Szívesen és örömmel veszünk részt a megye könyvtárainak ünnepségein: pl. 1993-ban az új letenyei Városi Könyvtár, 1999-ben a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár, 2001-ben a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár avatási ünnepségén. 2002. októberében az 50 éves Deák Ferenc Megyei Könyvtárban gyûltünk össze, s ünnepeltük együtt az immár félévszázados megyei könyvtárat. 2005-ben a megújult zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárat köszöntöttük.
Az írásbeli kommunikáció mûfajai – levél, feljegyzés, jelentés, terv, hírlevél, szórólap, meghívó – szintén jelen vannak szakmódszertani tevékenységünkben. A gyermekkönyvtárosokat írásos formában, levélben hívjuk meg a továbbképzésekre. Az értekezleteken feljegyzést készítünk a legfontosabb hozzászólásokról, információkról, s azt eljuttatjuk a fenntartó megyei önkormányzathoz és a résztvevõkhöz. Évente készítünk munkatervet és jelentést a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely munkájáról, mely részét képezi a Deák Ferenc Megyei Könyvtár éves munkatervének és jelentésének. Évente két száma jelenik meg a Zalai Könyvtári Levelezõ címu megyei módszertani folyóiratnak, melyben rendszeresen hírt adunk a Muhely munkájáról. E megyei terjesztésu kiadvány a tiszteletpéldányok és a köteles példány révén eljut más megyei könyvtárakba, a Fovárosi Szabó Ervin Könyvtárba és az OSZK-ba is. A Zalai Könyvtári Levelezo utolsó számában (2005/2) is sok cikket olvashatunk a muhelytagok munkájáról.
Az elektronikus kommunikáció napjainkban már alapveto a könyvtárosi munkában. Az internettel rendelkezo könyvtárakban a munkatársaknak van e-mail-címe. Az elektronikus levelezés elonye, hogy csökkenti a papírfogyasztást, és segíti a gyors információterjesztést. Levelezo listák segítségével a listára feljelentkezett valamennyi listataghoz egyidõben jut el az üzenet. Könyvtárunk olyan levelezo listát hozott létre, amelynek a megye többi könyvtárában dolgozó kolléga – így a gyermekkönyvtárosok is – tagjai lehetnek. A ZALATÁR levelezõ lista célja, hogy a legfrissebb információkról tájékoztassák egymást a zalai könyvtárosok. A Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely koordinátorának feladata, hogy az egyéb levelezési listák (pl. KATALIST) gyermekkönyvtárosokat is érintõ információit továbbítsa a ZALATÁR-listára, ezáltal az országos szakmai információk is eljuthatnak a muhelytagokhoz.
2. Médiakapcsolatok
Egy szervezet üzenetét nehéz minden célcsoporthoz eljuttatni. Ugyanakkor a könyvtáraknak is alapvetõ fontosságú a nyilvánosság megteremtése. A közvetlen kommunikáció (személyes kapcsolat vagy a szolgáltatáson keresztül megnyilvánuló kapcsolat) mellett szükség van közvetett kommunikációra is: a nyomtatott és elektronikus sajtóra. Ez a médiakapcsolatok szervezése útján valósul meg a következõ célokkal:
• a szervezet nyilvánosságának irányítása,
• az imázs gondozása,
• a szervezet szolgáltatásainak népszerusítése,
• kampányok, akciók támogatása,
• költséghatékonyság elérése,
• a szervezeten belül pozitív hatások elérése.

A nyilvánosságot a média különbözõ formái - hagyományos vagy nyomtatott (sajtó) és elektronikus (rádió, televízió, internet) - biztosítják, melyeknek tájékoztató, közvélemény formáló és népszerusítõ szerepe igen jelentos.
A siker érdekében fontos a személyes kapcsolat kialakítása az újságírókkal és a riporterekkel. Természetesen mindig megfelelõ hírértékû eseményrõl kell gondoskodni.
A Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely eseményeirõl rendszeresen közöl híradásokat a megye napilapja, a Zalai Hírlap; esetenként a helyi televízió (Egerszeg TV, Göcsej Média) és rádió (Egerszeg Rádió, Göcsej Rádió). Különösen sok tudósítás, interjú jelenik meg minden évben a zalai gyermekkönyvhetekrol, valamint más közös megyei programokról (levelezos játékok, irodalmi pályázatok stb.). Megyei módszertani folyóiratunkban, a Zalai Könyvtári Levelezõben rendszeresen publikálnak a mûhelytagok, az országos szakmai lapokban való megjelenésre azonban nagyobb figyelmet kell fordítani, mert ez még csak eseti jellegû (Könyv, Könyvtár, Könyvtáros; Könyvtári Levelezõ/lap, stb.).
A Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely számára a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának honlapja is széleskörû nyilvánosságot biztosít. A honlap Gondolkodjunk együtt! menüpontjában a gyermekek olvasási kultúrájával kapcsolatos írások, tanulmányok olvashatók, a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely menüben a Mûhely munkájáról, célokról és feladatokról, aktuális információkról, és a mûhelytagok elérhetõségérol lehet tájékozódni (http://www.dfmk.hu/~gyerek/).
A honlapról elérhetõk azok az aktuális kiadványaink, amelyek a könyvtáros kollégák szakirodalmi tájékozódását szolgálják (Gyermekkönytári információ (GYI).
Napjainkban különösen fontos a szakirodalmi információk ismerete, ezért közösen a mûhelytagokkal figyeljük és annotált szemlét készítünk a gyermekekkel foglalkozó könyvtárosok munkájához kapcsolódó szakirodalmi papíralapú és elektronikus információkról (szakirodalmi könyvek, cikkek, internetes források stb.) A Gyermekkönyvtári információkat (GYI) hírlevél formájában – legalább kéthavonta – eljuttatjuk minden gyermekkönyvtároshoz a ZALATÁR levelezõlistán keresztül, de nyomtatott formában is olvasható a GYI.
Könyvtári, pedagógiai és olvasáspedagógiai folyóiratokat, napilapokat szemlézünk; valamint más hírlevelek (HUNRA-hírlevél, KIT-hírlevél) gyermekekkel kapcsolatos információit juttatjuk tovább. A Honlapajánló címû rovatban néhány érdekes gyermekportálra, valamint hasznos szakmai és egyéb oldalakra hívjuk fel a figyelmet.
Összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely kiterjedt együttmuködési kapcsolatai révén segíti a zalai gyermekkönyvtárosok munkáját. Rendszeres továbbképzések, tanfolyamok, szakmai konferenciák szervezésével hozzájárul a gyermekkönyvtárosok szakmai felkészültségének emeléséhez. Kiadói tevékenységével megalapozhatja a zalai gyermekkönyvtári munkáról alkotott pozitív szakmai vélemény kialakulását. Médiakapcsolatain keresztül biztosítja a zalai gyermekkönyvtárügy jelenlétét a nyilvánosság elõtt: a fenntartók és a felhasználók a nyomtatott és az elektronikus tömegkommunikációs eszközök közvetítésével is tájékozódhatnak a legfrissebb gyermekkönyvtári eseményekrõl.

Oláh Rozália
gyermekkönyvtár-vezetõ
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

Kapcsolatteremtés másképp! Gyermekkönyvtári folyóirat születése
a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban

„Fontos, és lényeges kérdés tehát a gyermekekkel és az ifjúsággal való foglalkozás, mert belolük lesz a jövõ olvasója.”

Az Olvasó Lurkó címu havi lap 2005. májusában született a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában.
Létrejöttének alapgondolata abból fakadt, hogy a könyvtárunkba látogató gyerekolvasók szívesen válogattak a nekik szóló folyóiratok között, ám amikor haza szerették volna vinni, hogy otthon olvassák tovább kedvenc rovatukat, csalódottan vették tudomásul, hogy folyóiratot nem kölcsönöz a könyvtár. Ekkor támadt az ötletem, hogy milyen jó lenne egy olyan gyermekeknek szóló periodika, amit haza is lehetne vinni. A folyóirat tehát egyfajta hiánypótló eszköz lett!
A következõ lépés az volt, hogy mi legyen az új lap neve, mert a név sok mindent elárul. Olyasmit szerettem volna, ami tükrözi, hogy kiknek szól, és emellett könnyen megjegyezhetõ. Végül hosszas gondolkodás után így lett Olvasó Lurkó a kiadvány neve.
A következo feladat a célkorosztály kiválasztása volt, azaz kinek, mely gyermekcsoportnak szóljon. Milyen korú legyen az a réteg, akit meg szeretnék szólítani. A nagyobbakat, - itt a 13-15 éves korosztályra gondolok - inkább a tini -magazinok kötik le, és számukra több folyóirat is van: (IM, Bravo, 100xszép, OKÉ Magazin, Zsiráf stb.). Ennek a korosztálynak tehát szélesebb kínálat áll rendelkezésére az idoszaki kiadványokból, több õket érdeklõ lapot forgathatnak. Emellett ez a korcsoport inkább a helyben olvasást pártolja. Amúgy a fent említett magazinok közül az OKÉ Magazin és a Zsiráf kivételével a színes havi lapokat egy évfolyam megjelenése után selejtezi a könyvtár, és ekkor azokat el is vihetik a gyerekek.
Célközönségként tehát a fiatalabb korosztályra esett a választásom, konkrétan a 7-12 éves gyermekekre gondoltam. Áttekintettem melyek a rendelkezésre álló folyóiratok, s a következoket találtam: Buci - Maci, Dörmögo Dömötör, Micimackó Magazin, Bocs, Szivárvány Magazin. Az ötletek gyûjtéséhez ezeket lapoztam át, és megpróbáltam ezekbõl a sajtótermékekbol ihletet meríteni: melyek lehetnének azok a rovatok, cikkek, érdeklodési területek, amiket a mi gyermekfolyóiratunkban is alkalmazni lehetne. Ötletforrásként gondoltam arra is, hogy más megyei könyvtárak gyermekkönyvtárainak honlapjait is megnézem, hátha készítettek hasonló kiadványt. De a keresés során nem találtam ilyen jellegû gyermekeknek szóló havi lapot az áttekintett weboldalakon.
Az elképzelésem az volt, hogy az újság egyszerre legyen szórakoztató, hasznos, és változatos, ugyanakkor egyszerû felépítésûés jól áttekinthetõ. A kiadvánnyal szerettem volna másfajta - a hagyományostól eltérõ - kapcsolatot is teremteni a gyermekolvasók és könyvtár között. Tudjuk mindannyian akik a szakmában dolgozunk, hogy hiába rendelkeznek a könyvtárosok varázserõvel, szükség van cselre és fortélyra ahhoz, hogy a gyermeket még inkább az olvasás szükségessége és fontossága felé tereljük. A fegyvertárunkat bõvíteni kell, mert új „ellenfelek” jelentek meg (számítógép - internet), a már meglévõk pedig erõsödtek, gondolok itt a televízióra. Vitathatatlan, hogy ezeknek az információhordozóknak pozitív oldala is van, de ez csak akkor jöhet elõ, ha a gyermek megtanul az új eszközökkel helyesen bánni.
A konkurencia, mint a televízió és a számítógép, óriási információ halmazt közvetít a gyermek felé, aki pedig, ha nem kap más alternatívát, beéri ezzel! Szakmai szemmel be kell látnunk, hogy a mai gyermek más közegben nevelõdik, másfajta a családmodell. A korábbi „nagymamás miliõ” már ritka, a nagyszülõkrol leválnak a fiatalok, és ezzel a nagyi mesemondó, mesefelolvasó szerepe csökken, háttérbe szorul. Az új családmodellben a szülõ elfoglalt, és a mesélés, a gyermeknek való felolvasás elmarad. Nyilván van jó példa is, csak ritkán találkozik vele az ember! Azt szerettem volna, ha az újság egyszerre szólhatna a gyermekhez, és ha a szülõ kezébe kerül, õis haszonnal forgathatná.
A havilap segítségével kapcsolatot építhetek ki a gyermekkel is, mert egyrészt a benne szereplõ könyvajánlókat olvasva kérheti a könyvet a könyvtárostól (csak olyan irodalmat ajánlok, ami a könyvtárunkban megvan). A rejtvények megoldásával, a megfejtés beküldésével, értékelésével a személyes kapcsolat is erõsödhet a könyvtáros és a gyermek között. A rovatok sokszínûsége segíthet abban, hogy a szabadidõ hasznos eltöltéséhez hozzájáruljon ez az újságolvasó tevékenység is, mert azok, akik nem szeretnek könyvet olvasni, talán szívesebben lapozzák az újságot, hisz az nem olyan terjedelmes. A rovatok a helyi aktualitásokkal, gyermekkönyvtári rendezvényekkel kiegészülhetnek, az állandó rovatok azonban változatlanul jelennek meg. A bõvülést az adott hónap idoszeru eseményei adhatják.
Az idõszaki kiadvány egyfajta kommunikációs eszköz, ha úgy tetszik, a gyermekkönyvtár egyfajta külsõ PR eszköze, amely a gyermekolvasók, általuk a szülõk és pedagógusok fele irányul. Tehát a gyermekkönyvtár használóit szeretnénk megnyerni az olvasásnak ezzel a média eszközzel. A jó közönségkapcsolat fenntartása fontos feladat, a fiatal generációt meg kell szólítani, mert õlesz a jövõ olvasója. Hiszen legyen bármilyen remekmû is a dokumentum, olvasó nélkül mit sem ér! Úgy gondolom, hogy az újságnak sokoldalúnak kell lennie, mert minden gyermek más, és kell találni kapcsolódási pontokat, melyek közösek lehetnek! Ezeknek a motívumoknak a megtalálásában segítettek a már meglévõ gyermekmagazinok. A tanulmányozásuk során mindegyikben volt mese, játék, tudomány, érdekesség, humor és valami meglepetés.
Az újságot egyszerre szerettem volna modernnek és hagyományorzonek kialakítani. A rovatok elnevezésében is erre próbáltam törekedni.
Ismerkedjünk meg az egyes rovatokkal és azok tartalmával!
A Hagyományozó címu rovatban a népszokásokat mutatom be az adott hónap napjaira vonatkozólag. Ehhez Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások címu könyvét használom forrásmunkaként. Ezt a rovatot azért tartom fontosnak, mert a kultúra szerves részét képezi a népszokás, a hagyományvilág ismerete. A klasszikus értelemben vett jeles napokat (költészet napja) kiegészítem a modern kor vívmányaihoz kötõdõkkel is, pl. ûrhajózás világnapja, táncmuvészet világnapja. További rovatok: Lepetyelõ, Engem minden érdekel, Verselgetõ, Hümmögõ, Viccelõdõ, Kobaktörõ, Újságoló, Készítsük együtt! Alkalmanként könyvtári események (pl. az egész országot olvasási lázban tartó Nagy Könyv-játék) és egyéb helyi rendezvények (pl. Zalai gyermekkönyvhetek 2005) programjai is megjelentek benne.
A Lepetyelõ könyvajánlást (mese és verses könyvek) tartalmaz. A történetek bemutatása két korosztályra (7-8 és 9-12 éveseknek) lebontva történik. Nem csak az újonnan megjelent gyermekirodalomból válogatok, hanem az idoszerû események: iskolai ünnepek, társadalmi eseményekhez kötõdõen is ajánlok könyveket!
Az Engem minden érdekel rovatnak, már a címe is kíváncsiságra adhat okot: a kis felfedezoket kalauzolom el az ismeretterjesztõ könyvek izgalmakkal teli világába. A frissen megjelent tudományos könyvek segítségével beutazhatjuk a fáraók földjét, harcolhatunk a középkori lovagokkal, megismerhetjük a hieroglifák rejtelmeit.
Az ismeretterjesztõ könyvekrõl adott rövid tartalmi leírás megpróbál kedvet csinálni az elolvasásukhoz, és igyekszik bebizonyítani, hogy a papírra írt ismeret tartogat(hat) még titkokat. Verselgetõ címmel olyan ismert íróktól idézek vidám verseket, akiket öröm olvasni, mert ki ne emlékezne Romhányi József kedves kis versikéire, vagy említsük Szabó Lõrinc gyerekverseit, és a sort még lehetne folytatni. A nagyvilág színes kis híreit a Hümmögõ címû rovat kínálja. Az Újságoló rovatban a gyermekkönyvtárba járó periodikák közül választok ki érdekes cikkeket, amikrõl úgy gondolom, hogy számot tarthat a gyermek érdeklõdésére (pl. Tudorka Magazin, Szivárvány Magazin, stb.).
Nincs olyan kisgyerek, de szerintem felnõtt sem, aki a tréfát, a viccet nem szereti, erre kínál mosolyogni valót a Viccelõdõ. A játék örömét kívánja szolgálni a Kobaktörõ címû rovat, melyben rejtvények, találós kérdések, labirintus játékok nyújtanak szórakozást. Sok kisgyermeknek adhat hasznos, kézmûvességel kapcsolatos ötletet ha tanácstalan, ha valamit szeretne ajándékozni, de õmaga akarja azt elkészíteni. Ebben segít, a Készítsük együtt! rovat. Az újság hátlapján vidám színezovel kedveskedem a gyermekeknek.
A további céljaink között szerepel, hogy a megye városainak gyermekkönyvtáraiba is eljuttassuk a gyermeklapot, melyben már az adott könyvtár gyermekkönyvtári rendezvényei, hírei is szerepelhetnének! Ezzel megyei módszertani feladatot is teljesítenénk, hasonlóan, a megye gyermekkönyvtárosainak szakmai tájékozódását szolgáló Gyermekkönyvtári információ (GYI) címû online hírlevelünkhöz. A megyei gyermekkönyvtárban készült havi kiadvány adná az alapját a folyóiratnak, melyet a városi gyermekkönyvtárosok által havonta elküldött helyi érdekességekkel bõvítenénk. Ezáltal szélesebb körben lenne elérhetõ a kiadvány, és a kapcsolatteremtõ funkciója is jobban érvényesülhetne.
Minden kedves érdeklõdõnek szeretettel ajánlom az Olvasó Lurkót, melynek legfrissebb száma olvasható az interneten is: a www.dfmk.hu/ ~gyerek/oldalon.

Tóth Renáta
gyermekkönyvtáros
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

„Tudás és érzelem” – a zalai gyermekkönyvtárosok együttmûködése a jövõ könyvtárhasználóiért
(10 éves a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely)

A címben szereplõ mottó: „Tudás és érzelem”, azokra a gyermekkönyvtári törekvésekre utal, amely napjainkban munkánk fõ jellemzõi. A tudás átadása hatékonyabb, ha érzelmileg megalapozzuk az ismeretszerzési folyamatot. Második értelmezésben: a gyerekek olvasmányszerkezetére jellemzõ az ismeretterjesztõ irodalom túlsúlya, ugyanakkor az érzelmi intelligenciájuk fejlõdéséhez szükségük van (lenne) a szépirodalom (mese, regény, vers) olvasására is. Végül harmadik értelmezésünk szerint: az információs majd tudástársadalom legfõbb értéke az ismeret, a tudás, melyet korunkban a számítógépes ismeretszerzés – elsõsorban az internet -, valamint a hagyományos források együttese jelenti, ez utóbbi érzelmi életünket is gazdagíthatja.
A tudással, az információval élni tudó társadalom az információs társadalom. Ennek kialakításában nagy szerepük van az információt hivatalosan kezelõknek, közöttük elsõsorban a könyvtárosoknak. Felelõsségünk éppen abban rejlik, hogy átvehetõ magatartásformákat kell kialakítanunk, melyekkel segíthetjük egyrészt a felhasználókat, másrészt azokat a könyvtáros kollégákat, akik tõlünk várnak útmutatást. Ez pedig módszertani jellegû feladat, mely összetett tevékenységet jelent – szervezési, tapasztalat átadási és összefogási kötelezettséggel.
A módszertani munka hatékonysága érdekében át kell csoportosítani anyagi és szellemi, nem utolsósorban lelki erõforrásainkat, meg kell növelnünk adaptációs képességünket és segítõkészségünket. Jól kell ismerünk azt a felhasználói réteget, amelyet szolgálni kívánunk, meg kell találnunk az együttmûködés hatékony formáját, és kellõ kitartással és hittel kell dolgoznunk céljaink megvalósításáért.
Melyek napjainkban a gyermekek információs kultúrájának fõbb jellemzõi?
Ismert megállapítokat tehetünk ezzel kapcsolatban:
•A könyvolvasás visszaszorulása.
•A televízió térhódítása (napi 3-4 óra).
•A számítógép növekvõ használata.
Ez utóbbival kapcsolatban talán elégedettek is lehetünk, ami a számítógép használattal kapcsolatos technikai ismereteket illeti. Azonban ha megvizsgáljuk, mire használják a gyerekek a világhálót, már nem lehetünk optimisták. A játékon és a csevegésen nagyon kevesen jutnak túl, úgy tûnik, hogy az iskolában a tartalomhasználat elmarad, tehát, mint korábban a hagyományos könyv- és könyvtárhasználati ismeretek átadásán nekünk is munkálkodnunk kellett, most az internet és a helyi adatbázisok, azaz a gyerekek számára hasznos tartalmak közvetítését is fel kell vállalnunk.
Az alsó fokú oktatási intézményekben a könyv- és könyvtárhasználat a NAT- ban is, és 2001 szeptemberétol a kerettantervben is kötelezõen oktatandó tananyag az informatika, a magyar nyelv és irodalom és az osztályfõnöki órákon. Ugyanakkor tantárgyközi ismeretanyag is: az iskolai munkában minden tárgy szerves részeként kell tekinteni az órán való közös olvasást; és minden egyes tantárgy célkituzésében ott található az információszerzés technikájának elsajátíttatása is. Az iskola információs központja az iskolai könyvtár, ahol könyvtáros-pedagógus(ok) szakavatottan oktatja(ják) az információszerzés forrásait és technikáját a tanulóknak.
A gyermekkönyvtárak és a gyermekfoglalkozások jól kiegészítik az iskolai oktatást. Hiszen a cél azonos: megszerettetni a gyermekekkel az olvasást és a könyves-számítógépes könyvtári környezetet. Eltérés az eszközökben és a módszerekben van. A gyermekkönyvtárban több a játék, a tréfa, kötetlenebb a hangulat, mint az iskolai könyvtárban. Feladatának azonban csak akkor tud eleget tenni, ha ismeri a tantervi követelményeket, és felkészül a gyermekek és a pedagógusok fogadására, igényeik kielégítésére, sot a releváns dokumentumok beszerzésével és szolgáltatásokkal elébe is megy az igényeknek.
Az internet térhódításával egyre több gyermek számára természetessé kell, hogy váljon az elektronikus könyvtárak, valamint a könyvtárak online katalógusainak és más adatbázisainak használata.
Feltehetjük a kérdést, vannak-e Magyarországon olyan gyermekkönyvtárak, amelyek iránytuként szolgálhatnak, azaz mintát adhatnak más gyermekkönyvtárak számára. Ilyenek lehetnek az újonnan épült könyvtárak, illetve a felújított könyvtárak gyermekrészlegei.
A korábban gyermekkönyvtár nélkül muködõ Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának felújításakor 2000-ben új gyermekkönyvtárat avattak, a Sárkányos könyvtár már az új évezred korszeru gyermekkönyvtárának példája, a fovárosi gyermekek „könyves paradicsoma”.
Épületrekonstrukciók során megjelenésében hasonló színvonalú gyermekkönyvtárak jöttek létre például Kecskeméten a Katona József Megyei Könyvtárban (Gyermekvilág), Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban (Játékkönyvtár), Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban, Gödöllon a Városi Könyvtár és Információs Központban, vagy éppen a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárban. Ezek a gyermekkönyvtárak már valóban megfelelnek az „európai igényeknek”.
A külföldi példák – a magyarországi felhasználók igényeinek megfelelően – a ’90-es évektol kezdtek meghonosodni. A nyitott tér – koncepció – a megváltozott iskolarendszerben (6 és 8 osztályos gimnáziumok) nálunk is hódít.
Megnott az igény az óvodások és a kisiskolások magasabb szintu könyvtári ellátása iránt, ezzel együtt megnott a személyes kapcsolat szerepe, mely kiterjed a felhasználókra, szüleikre és pedagógusaikra egyaránt. Fontos az iskolai könyvtárakkal való együttmuködés, ugyanakkor lényeges a két könyvtártípus funkcióinak meghatározása. A fofoglalkozású iskolai könyvtárosok feladata a könyvtárhasználati ismeretek oktatása, míg a közmuvelodési gyermekkönyvtárakban elotérbe kerülnek kötetlenebb szabadidos tevékenységek, a saját állomány használatára vonatkozó ismeretek elsajátíttatása és gyakoroltatása. Az új információhordozókat (számítógépes játékprogramok, CD-ROM-ok, interaktív mesekönyvek) meg kell ismertetni a gyerekekkel.
A gyermekkönyvtárakat színes, játékos, „gyermekbarát” berendezéssel tehetjük vonzóvá. Mindezek feltételezik a gyermekkönyvtárak belso tereinek átalakítását, a sokféle szolgáltatás helyigényének biztosítását, valamint a számítógépes infrastruktúra kiépítését. Az információforrások és a korszeru berendezés biztosítása mellett elengedhetetlen a speciálisan a gyermekkönyvtári munkában alkalmazható médiapedagógia módszereinek kidolgozása.
Végül a gyermekkönyvtáraknak a szociális funkcióknak is meg kell felelniük, segíteniük kell a hátrányos helyzetu gyerekek felzárkózását, mert a könyvtáraknak az esélyegyenlotlenség csökkentésében is jelentõs szerepet kell vállalniuk.
A gyermekkönyvtári módszertani munkának tehát nagyon sok feladatot fel kell vállalnia. A gyermekkönyvtári módszertan lényege: releváns módszerek alkalmazásával a munka hatékonyságának növelése. A gyermekkönyvtári szakmódszertan szereploi a könyvtári rendszer különbözo szintjein (megyei, városi, községi) dolgozó, gyermekekkel foglalkozó könyvtárosok és a módszertanosok. Természetes, hogy minél kisebb könyvtárról van szó, annál inkább szükség van segítségre. Az is nyilvánvaló, hogy a jobb feltételek között muködo, nagyobb kitekintéssel rendelkezo, szakképzett megyei, városi gyermekkönyvtárosok segíthetik a kisebb könyvtárakat tapasztalataikkal.
A módszertani menedzsment változásokra változásokkal reagáló irányítási technika. A változtatásnak mindig azt kell szolgálniuk, hogy a használók számára az igényeknek megfelelo könyvtári szolgáltatásokat szervezzünk a módszertani munka segítségével és a könyvtári hálózatok muködésével. Olyan könyvtári együttmuködésekre van szükség, melyek úgy muködnek, hogy abból a használó profitáljon.
A kissé hosszadalmas elméleti alapvetés után lássuk a gyakorlatot! 1995-ben alakult meg a zalai gyermekkönyvtárak együttmuködése céljából a Zalai Gyermekkönyvtáros Muhely, melynek koordinációs központja a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára. Az együttmuködésünknek különbözõ szintjei vannak: községi szint, városi szint, megyeszékhelyi szint, országos szakmai szint (lásd: együttmûködési háló).
Legfontosabb feladataink a következõk:
•Közös programok szervezése (felhasználók számára)
•Megyei tapasztalatcserék, továbbképzések (Bemutató csoportos foglalkozás szervezése; kézmuves foglalkozási módszerek átadása)
•Tájékoztatás országos továbbképzésekrol, tanfolyamokról
•Módszertani kiadványok megjelentetése és terjesztése
•Gyermekkönyvtári információk (GYI- hírlevél) – tájékoztatás a friss gyermekkönyvtári papíralapú és online szakirodalomról
•Anyagi eroforrások biztosítása (pályázatok, szponzorok)
•A szolgáltatások népszerusítése a világhálón (honlap)
Évek óta a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárral közösen szervezzük meg a Zala megyei gyerekek balatoni olvasótáborát, mindig más-más tematikával. Az elmúlt évben a tábor Nagy Könyvét kerestük a gyerekekkel! Jelentõs közös rendezvény a novemberi zalai gyermekkönyvhetek rendezvénysorozata, mely keretében megyeszerte író-olvasó találkozók, ismeretterjesztõ eloadások, rendhagyó könyvtári foglalkozások, verses-zenés gyermekmusorok, kiállítások zajlanak (átlagosan 30-40 program).
A megyei továbbképzéseket a Zala Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtárával közösen szervezzük félévente, õsszel és tavasszal. Mindig aktuális, a gyermek- és iskolai könyvtárosokat egyaránt érdeklõ témákról hallgatunk elõadást, melyet mûhelymegbeszélés, tapasztalatcsere követ. Megyei szintû továbbképzõ tanfolyamok célja elsõsorban a számítógéppel (CD-ROM-használat, Internet, IT-módszerek) kapcsolatos új ismeretek megszerzése, de fontosnak tartjuk a korszerû olvasáspedagógiai módszerek elméleti és gyakorlati bemutatását is (pl. biblioterápiás tanfolyam, kézmûves foglalkozások). 2005-ben három helyszínen került sor a megyében „Az (olvasni) tudás hatalom…”) címû szakmai konferenciára, melyen a 2003-as PISA-vizsgálat kapcsán a gyerekek értõ olvasóvá nevelésérõl hallhattak elõadásokat és gyakorlati útmutatókat az érdeklõdõk.
A Mûhelyen belüli együttmûködés nem csak megyén belül valósul meg, fontos feladatunk az országos szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, ezek programjairól történõ tájékoztatás (HUNRA – Magyar Olvasástársaság, MKE Gyermekkönyvtáros Szekció stb.).
Feladataink megvalósításához anyagi eroforrásainkat pályázati forrásokból biztosítjuk (közös és egyéni pályázatok).
A Gyermekkönyvtári Információk (rövidítve GYI) egészen új szolgáltatásunk. A legfrissebb gyermekkönyvtári papíralapú és online információkat a mûhelytagok közremûködésével összegyûjtjük, kéthavonta hírlevélbe szerkesztjük, és a ZALATÁR levelezõlistán keresztül eljuttatjuk az érdeklõdõkhöz.
A Zalai Gyermekkönyvtáros Muhely számára a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának honlapja széleskörû nyilvánosságot biztosít. A honlap Gondolkodjunk együtt! menüpontjában a gyermekek olvasási kultúrájával kapcsolatos írások, tanulmányok olvashatók, a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely menüben a Mûhely munkájáról, célokról és feladatokról, aktuális információkról, és a mûhelytagok elérhetõségérol lehet tájékozódni.
A módszertani kiadványok közül a Tarkaforgó megyei módszertani kiadvány, melynek eddig 21 füzete jelent meg, digitalizált változata honlapunkról is elérhetõ, de ugyanitt letölthetõ más módszertani kiadvány is (Könyvajánló…, Versajánló…, Így ünnepelünk mi címû kiadvány).
Végezetül vegyük számba, milyen eredményeket ért el a Zalai Gyermekkönyvtáros Mûhely – mely 10 évvel ezelõtt a budapesti Mûhely után másodikként alakult meg az országban - s a példát azóta már két megye is átvette: (Jász-Nagykun-Szolnok – Karcag központtal; valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyíregyháza székhellyel):
• Kiterjedt (együttmûködési) kapcsolati háló kiépítése.
• Korszerû gyermekkönyvtári szolgáltatások kialakítása, az új módszerek szétsugárzása.
• Sikeres közös pályázatokkal a Mûhely muködéséhez szükséges anyagi források biztosítása.
• Kölcsönösségen alapuló (egymást segítõ) munkakapcsolat.

Oláh Rozália
Deák Ferenc Megyei Könyvtár
Zalaegerszeg, 2006. február 8.

Az ideális gyermekkönyvtár

A ma gyermekei lesznek a következõ évtizedek felnõttjei, ezért nem mindegy hogyan neveljük fel a jövõ nemzedéket. Vajon kikre hárul ez az óriási felelõsség?
Természetesen elsõsorban a szülõkre. A bölcs szülõ még a fogantatás elõtt vagy legalább a terhesség alatt felelõsségteljesen gondolkodik, odafigyel gyermekére, törõdik vele. Mindez a szeretet, figyelem, gondoskodás, nevelés kell, hogy végigkövesse életünket figyelembe véve életkorunkat, életkörülményeinket. A legfogékonyabb életkor 10 éves korig tart, amíg a gyerekek személyisége még formálható, alakítható. Ezért olyan nagy kihívás szülõnek lenni, de nemcsak szülõnek, hanem pedagógusnak és gyermekkönyvtárosnak is! A három terület: otthon, iskola, könyvtár, amely együtt alkot egy egészet, és a legnagyobb mértékben felelos a jövõ nemzedékért.
Több tényezõtõl függ, hogy egy gyermekkönyvtár ideálisnak tekintheto legyen. Sok múlik az igazgatón, a könyvtárhoz való viszonyán, azon, hogy milyen anyagi lehetoségeket biztosít a könyvtári állomány bõvítésére, frissítésére. Fontos, hogy a könyvtár jól felszerelt legyen, berendezése barátságos, ahol a gyermek jól érzi magát. De mindezek az anyagi, tárgyi feltételek semmit nem érnek, ha a gyermekkönyvtáros személyisége nem a megfelelõ! Ezért tartom olyan fontosnak, hogy dolgozatomban inkább a jó gyermekkönyvtárosról írjak.
Elõször is a könyvtárosnak lelkesedést, örömet kell éreznie a gyermekek, a munkája iránt. Nem érdemes olyan könyvtárosnak gyermekkönyvtárosnak lennie, akiben nincs meg ez az érzés, a gyermekek iránti szeretet. Az ilyen könyvtáros sosem fog jól tudni kommunikálni a gyermekekkel, megérteni oket. Fel kell ismernünk, hogy nem mindenki rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek a gyermekkönyvtáros személyiségéhez nélkülözhetetlenek.
Fontos, hogy a gyerekekeket személyiségnek, egyéniségnek tekintsük. Akár mennyire pici, õ egy élõ, érzõ ember, akinek ugyanúgy lehetnek kérdései, sikerei, problémái, titkai, féltései… mint nekünk felnõtteknek.
A megismerkedés elsõ alkalma a beiratkozás. A könyvtárba belépõ gyermeket mosollyal közvetlenül kell fogadnunk, érezzék, hogy a könyvtáros teljes szívbõl örül neki, odafigyel rá. Már a beiratkozáskor a személyes adatokon rendkívül sok információt megtudunk a gyermekrol: hány éves, melyik iskolába jár, szülok foglalkozása… Így megtudhatjuk, hogy mi lehet az érdeklodési köre, milyen családi körülmények között él…
Ezután végig kell vezetni õt, hogy késobb már ne érezze idegennek a környezetet. Azonnal felhívhatjuk figyelmét néhány jó könyvre, érdeklõdhetünk kedvenc olvasmányai felõl, kérdeznünk kell, és végig is kell hallgatnunk, így a gyermek érezni fogja hogy fontos számunkra, az õ saját gondolatai, érzései, ízlése, hogy a könyvtáros odafigyelt rá, egyenrangú beszélgetopartnernek tekintette õt. Ami a legfontosabb, hogy minden gyermekhez legyen kedves szavunk, sose menjenek úgy el, hogy azt érezzék, nem foglalkoztunk vele. Így bízhatunk benne, hogy nem csupán az új olvasók létszáma nõtt, hanem a megtartott olvasók száma is, és sikerült még valakit elindítani egy olyan úton, amely folyamatos fejlõdéshez, tudáshoz vezet.
Számomra a gyermekkönyvtári munka nem munka, hanem elhivatottság. Mikor a könyveket rakom vissza a polcra, arra gondolok, hogy mindezt azért teszem, hogy a gyerekek könnyen eligazodjanak a könyvek között. Amikor a felszólításokat hajtogatom, arra gondolok, hogy ezzel a gyerekek megtanulják, hogy minden cselekedetnek /nem viszik vissza a könyvet idoben/ megvan a következménye /késedelmi díj/, amelyet vállalniuk kell. Amikor a szakirodalmat olvasom, azért olvasom, hogy minél több friss információval rendelkezzek, minél több tudást tudjak átadni a gyermekeknek. Amikor pedig a gyermekekkel kerülök kapcsolatban, legyen szó kölcsönzésrol, tájékoztatásról, csoportos foglalkozásról…, tudom, hogy azért vagyok, hogy adjak nekik, meghallgassam õket, figyeljek rájuk, kielégítsem szükségleteiket, példát mutassak.
Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg tanulásra, tapasztalatra van még szükségem ahhoz, hogy jó gyermekkönyvtáros váljon belõlem, de úgy érzem - amikor a gyerekek felismernek és boldogan köszönnek rám az utcán, vagy éppen az ideális gyerekkönyvtárat velem együtt képzelik el rajzaikban, vagy látom mosolygó tekintetüket -, elindultam azon úton, mely egyre felkészültebb, és jobb gyermekkönyvtárossá vezet.

Kustán Ágnes
gyermekkönyvtáros
Deák Ferenc Megyei Könyvtár

A pettyetlen katica története a 21. században
(Gondolatok egy integrációs mûvészeti foglalkozás után)

Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára, 2005. január. 10. Csoportfoglalkozás kezdõdik, az én feladatom a fotózás: ellesni a pillanatot, az örömöt, a lelkesedést, a játékot. Szeretem ezt a feladatot, mert lefényképezhetek valami többet, valami szebbet és egyben a jövõt is, a gyermeket.
Ma a Pettyetlen Katica címû mese lesz a program drámajáték formájában. A gyermekek, 24 kis emberpalánta, más iskolából és más környezetbol, de ma mindannyian egyformák, mert a játék miatt jöttek. Csoportokban kell eljátszaniuk a különbözõ feladatokat, sérült és ép gyermekek közösen személyesítik meg a pettyetlen katica történetét. Mi a különös ebben a történetben? A mese egy olyan katicabogárról szól, aki pettyek nélkül született. Nem hasonlít a többi katicához, más, mint õk. A család és a testvérei szeretik ugyan, de hogy viselkedik vele a világ? A befogadást, az elfogadást, és kiközösítést formálják meg a gyerekek apró kis szerepekkel. Kattan a gép, digitális rögzítés, ahogy a pettyetlen katica megnyeri a futóversenyt. Újabb kép, a kis katicát kicsúfolták a társai.
Fordulat a történetben: újságíró érkezik, aki a katicát keresi, és amikor megtudja az igazságot, hogy világgá ment, nagyon elszomorodik, ezzel felébreszti az emberekben az érzéseket, hogy felelosséggel tartozunk egymás iránt, és a másságot nem büntetni, hanem elfogadni kell.
- Keressük-e a megbántott katicát?
Költõi a kérdés, azt várom, hogy egyöntetûen IGEN. De nem mindenki gondolja így: ”jó, hogy elment, mert nem fogadták be, legalább nem csúfolják. Vagy talán öngyilkos lett, vagy megölték, akkor nem is érdemes keresni”. Azután: „ha mégis keresnénk, keressük meg FBI ügynökökkel, helyi kopókkal.” És ha visszajönne? „Akkor híres lenne, meg kapna sok pénzt…”
Te jó ég, ráncolom a homlokom, ennyire felgyorsult a világ, ilyen modernek a gyerekek? Hol maradtam le? És mikor változott meg minden? Mikor lett ember embernek farkasa?
A gyermekeink, az unokáink, mit adunk majd át nekik? Panaszkodunk, hogy rosszak az emberek, gonosz a világ, de tehetnénk érte, mert a gyermek a jövõ, és mi adjuk a térképet a kezébe, amivel elindulhat az életnek nevezett úton.
Merjünk cselekedni, mert egyszer megmérettetünk és akkor már lehet, hogy késõ lesz!
- És, hogy mikor tegyünk és mit? A pettyetlen katicák köztünk élnek…

Tóth Renáta
gyermekkönyvtáros
Deák Ferenc Megyei Könyvtár